Vágólapra másolva!
Ezüstérmet nyert a Kasza Róbert, Marosi Ádám, Demeter Bence összeállítású magyar csapat a budapesti olimpiai kvalifikációs világbajnokság hagyományos férfiversenyében, szombaton.

Győzött a dél-koreai válogatott, míg a bronzérmet a britek harcolták ki. Egyéniben Kasza kevéssel maradt le a dobogóról és az ezzel járó olimpiai kvótáról, ötödik lett. Marosi a 11., Demeter a 13., a döntő negyedik magyar résztvevője, Regős Gergely pedig a 31. helyen futott a célba.

A francia Valentin Belaud lett a világbajnok, mögötte a brit Joseph Choong és a dél-koreai Dzsun Vung Te végzett a második, illetve harmadik helyen. Olimpiai kvótát az első és a harmadik kapott, mert Choongnak már volt. A magyarok a második érmüket nyerték a hazai világbajnokságon az után, hogy hétfőn a Barta Luca, Réti Kamilla páros szintén második lett női váltóban.