Társoldalunk:

Szabadkártyát kapott a sanghaji tenisztornán Andy Murray

2019.09.12. 13:23

A háromszoros Grand Slam-bajnok Andy Murray szabadkártyával indulhat az október ötödikén kezdődő sanghaji tenisztornán.

A kínai verseny szervezői csütörtökön jelentették be, hogy a csípősérülése után visszatérő brit játékos 2016 óta először lesz ott a kiemelt viadalon.
A 32 éves teniszező - aki háromszor nyert már Sanghajban - elmondta, nagyon várja a visszatérését a kínai metropoliszba.
Köszönöm a szervezőknek a szabadkártyát, örülök, hogy folytathatom az igazi visszatéréshez vezető utat- tette hozzá a korábbi világelső.
A világranglistán jelenleg 415. helyezett Murray januárban még azt mondta, hogy folyamatos fájdalmai miatt visszavonul, de a második csípőműtétje után végül augusztus elején visszatért, ám Cincinnatiben és Winston-Salemben is a nyitókörben kikapott. Később egy mallorcai challenger versenyen két találkozót nyert.