Vágólapra másolva!
Nagyon várja már az International Swimming League (ISL) debütáló szezonját Hosszú Katinka. A háromszoros olimpiai bajnok úszó az általa vezetett csapattal kereken egy hónap múlva, a Duna Arénában versenyez majd a rövidpályás sorozat budapesti állomásán.

Az október 26-27-ei eseményt felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón a kilencszeres nagymedencés világbajnok elmondta, hosszú utat jártak be addig, hogy már a forradalmi sorozat rajtjára készülhetnek. Az ő érintettsége klubtulajdonosként, csapatkapitányként és versenyzőként különösen fontos - folytatta -, mivel már évekkel ezelőtt arról beszélt, hogy az úszósportban sokkal több lehetőség van.

Hosszú Katinka kijelentette: mivel egy rendkívül pörgős csapatversenyről van szó, az ISL a nézők számára is sokkal izgalmasabbnak ígérkezik egy hagyományos viadalnál. Várhatóan az utolsó pillanatig nagy lesz a küzdelem, ráadásul a lebonyolítás miatt folyamatosan variálni kell majd, ki milyen számban indul. Nem kell előre leadni, hogy milyen számban állnak rajthoz az egyes versenyzők, az majd a pontverseny aktuális állása alapján lesz egy komoly "sakkjátszma" - fogalmazott.

Hosszú Katinka háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizennégyszeres Európa-bajnok magyar úszónő a Team Iron sajtótájékoztatóján, egy hónappal a Nemzetközi Úszó Liga (ISL) budapesti fordulója előtt, a Duna Aréna Gépházában 2019. szeptember 25-én Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Az MTI érdeklődésére Hosszú Katinka arról is beszélt, hogy a decemberi, glasgow-i Európa-bajnokság szempontjából is jó, hogy az ISL-ben rövidpályás viadalokon indulhat, ráadásul nagyon szereti a magasabb technikai tudást igénylő, 25 méteres medencében zajló versenyeket. Ugyanakkor a jövő nyári tokiói olimpiára koncentrálva jól jön, hogy ezzel párhuzamosan a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet, a FINA által szervezett világkupa-sorozatban nagymedencében úszhat. Ennek a budapesti viadalát a jövő héten rendezik, ugyancsak a Duna Arénában - tette hozzá.

Hosszú Katinka az ISL-ről szólva arról beszélt, hogy idén egy csapat még csak három versenyen - valamint adott esetben a Las Vegas-i döntőben, amely számukra is cél - áll rajthoz. Jövőre azonban már húsz állomás van tervben, utána pedig reményei szerint kialakulhat egy - ahogyan ő fogalmazott - az FC Barcelonához hasonlítható profi sportegyesület is.

Petrov Árpád, Hosszú Katinka és az Iron csapat edzője bejelentette, hogy a szakmai stáb Nagy Józseffel bővült.

"Nekem mint fiatalabb edzőnek különösen fontos, hogy ő a negyvenöt éves tapasztalatával mindenben segítséget tud nekem nyújtani" - mondta kollégájáról Petrov.

Egy ISL-csapatban 28 úszó szerepel, Hosszú Katinkáéknál a 30 éves klasszis mellett a magyarok közül ott van a világbajnok és világcsúcstartó Milák Kristóf, továbbá Szabó Szebasztián, Késely Ajna, Kozma Dominik, Jakabos Zsuzsanna, Bohus Richárd, Verrasztó Dávid és Gyurta Gergely is.

Hosszú Katinka (k) Szekeres Dorina menedzser és Petrov Árpád edző társaságában a Team Iron sajtótájékoztatóján Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Szekeres Dorina, az Iron csapat menedzsere, a verseny egyik főszervezője elmondta, Hosszú Katinkának óriási sportdiplomáciai sikert jelent, hogy egy magyar csapat is ott lehet egy ilyen sorozat első évadában. Hozzátette: a céljuk az, hogy annyi embert vonzzanak a Duna Arénába, ami garanciát ad arra, hogy a jövőben is folyamatos résztvevői lehessenek a ligának.

Az Iron csapata egy héttel korábban az egyesült államokbeli Lewisville-ben mutatkozik be, a Duna Aréna után pedig november 23-24-én Londonban áll rajthoz. Érdekesség, hogy az utóbbi viadalra mindössze öt óra alatt elkapkodták a jegyeket. A budapesti versenyre csütörtöktől vásárolhatók meg a belépők.

Az ISL-sorozat állomásain egyszerre négy csapat küzd egymással, minden egyéni számban két versenyzőt kell indítani, emellett kiemelt szerepet kapnak a váltók is.