Vágólapra másolva!
Floyd Mayweather Jr. 50-0-s, hibátlan mérleggel vonult vissza a profi boksztól először 2015-ben, majd a Conor McGregor elleni bunyó után 2017-ben. Az amerikai öklöző a jelek szerint 2020-ban visszatérne, hogy ismét megmérettesse magát a ringben, vagy éppen az oktagonban.

Floyd Mayweather Jr. a világ legnagyobb ketrecharcszervezetének elnökével együtt a helyszínen tekintett meg egy NBA mérkőzést, ahonnan elég egyértelműen jelezte, újra láthatjuk harcolni. A jövő februárban 43. életévét betöltő „Money" becenévre hallgató sportoló Dana White oldalán posztolt a közösségi médiába, és azt ígérte, hogy az UFC első emberével azon dolgoznak, hogy 2020-ban egy újabb látványos gálát szervezzenek a közönségnek.

2017-ben ez egyszer már sikerült, akkor az MMA világába berobbanó balhés ír, Conor McGregor húzott bokszkesztyűt és nem kevés trash talk után egy kasszarobbantó mérkőzésen végül a 10. menetben TKO-val kikapott Mayweathertől. A hivatalos adatok szerint kettejük összecsapását követően

az amerikai 275 millió dollárt, míg az ír 85 milliót tehetett zsebre.