Vérdopping miatt sífutókat tiltottak el négy évre

Horizontal
A kétszeres olimpia bajnok Andreas Veerpalu (balra) négy évig nem versenyezhet
Vágólapra másolva!
A tavaly februári északisí-világbajnokságon végrehajtott razzia nyomán kirobbanó és több sportágat érintő doppingügy fejleményeként pénteken három északisíző eltiltását jelentette be a nemzetközi síszövetség (FIS).

A világkupa-sorozat finnországi rajtjához igazított FIS-bejelentés szerint négy évig nem versenyezhet a 32 esztendős Alekszej Poltoranyin, a kazahok kétszeres világbajnoki bronzérmes sífutója tiltott vértranszfúzió miatt.

A kétszeres olimpia bajnok Andreas Veerpalu (balra) négy évig nem versenyezhet Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Hasonlóképpen doppingolt és ugyancsak négy évre szóló eltiltást kapott a 48 esztendős, egyaránt kétszeres olimpiai és világbajnok észt Andreas Veerpalu, és honfitársa, a nemzetközileg kevésbé eredményes, 30 éves Karel Tammjärv is.

Az ominózus razzia során öt sífutót vettek őrizetbe, majd március 20-án a müncheni ügyészség közölte, hogy - öt különböző sportágból - nyolc nemzet 21 sportolóját gyanúsítják vérdoppingolással.