Vágólapra másolva!
Milák Kristóf világ- és Európa-bajnok úszó számára az olimpiai felkészülés egyik mérföldköve lesz a márciusi országos bajnokság. A 19 éves úszó az M4 Sport Sporthíradójában szerda este úgy fogalmazott: "fenomenális, hihetetlen" évet sikerült zárnia.

Milák a kvangdzsui világbajnokságon világcsúccsal nyerte meg a 200 méteres pillangóúszást, és magabiztosan utasította maga mögé riválisait. Hozzátette: a világbajnokság után rövid pihenőt tartottak, így egy hosszabb alapozásnak köszönhetően néhány hét alatt elérte a vb előtti szintjét.

Az olimpiai felkészüléséről elmondta: edzőjének, Selmeci Attilának óráról órára, percről percre lebontott edzésterve van már.

"Januárban utazok ki Thaiföldre, ahol háromhetes edzőtábor vár rám. Majd nagyjából két hetet leszek itthon, utána pedig Dél-Afrikában készülök. Amikor onnan visszajövünk, március végén lesz a felnőtt ob, ami nekem kisebb mérföldkőnek számít. Amilyen számban ugyanis ott jól tudok teljesíteni, abban lesz értelme készülni majd az olimpiára" - utalt arra, hogy pillangó mellett egyelőre gyorsra is készül.

Kiemelte: 200 és 400 m gyorson három évnyi munkát kellene behoznia ahhoz, hogy elérjen egy számára kitűzött célig.

Milák Kristóf fantasztikusan úszott 2019-ben Forrás: MTI/Kovács Tamás

"Ez rengeteg munkát jelent. Remélhetőleg hét hónap alatt sikerül annyit dolgozni, edzeni (amennyi szükséges), lehetőleg inkább okosan, mintsem keményen. Mert az én szintemen már tényleg nagyon a részleteken múlik minden, úgy erőfejlesztésben, mint technikában. Remélem, sikerülni fog, de szeretnék két lábbal a földön maradni" - mondta.

Hozzátette: sokan aggódnak, hogy a gyors majd a pillangó rovására megy, de szerinte okos edzéstervvel meg lehet találni az egyensúlyt. Kiemelte: bizonyított, hogy fizikálisan és mentálisan is előnyösebb két úszásnemben készülni, mint egyben, mert az a fő számára is jó hatással lesz.

A 2020-as, tokiói olimpián Milák fő számában abszolút esélyesnek számít. Ezzel kapcsolatban kifejtette: bár a vb-n fölényesen nyert, a jövő év fő eseményén elsősorban a japánoktól, különösen a mögötte vb-ezüstérmes Szeto Daijától tart.

"Otthon úszik, 13 ezer ember előtt, saját medencében, nagy valószínűséggel olyan effektus következik be, mint az én esetemben 2017-ben. Akkora mentális pluszt adhat neki, hogy elrepül azon a 200 pillangón" - vont párhuzamot a két évvel ezelőtt történtekkel, amikor a hazai rendezésű vb-n valósággal berobbant a felnőttek közé, és 100 m pillangón meglepetésre ezüstérmes lett.