Társoldalunk:

Csak az emberi józanság mentette meg a terror olimpiáját

2020.01.29. 05:56

2020. július 24-én kezdődnek el Tokióban a XXXII. nyári olimpiai játékok. Az olimpia évében az Origo Sport új sorozattal jelentkezik, az Én olimpiám címmel. Ebben négy kiváló újságíró, Dávid Sándor, Gulyás László, Novotny Zoltán és Radnóti László ír meg olyan történeteket, amelyeket személyesen élt át azokon az olimpiákon, amelyeken a helyszínről tudósított. A harmadik részben Radnóti László írása következik az 1972-es müncheni olimpiáról.

Még nagyon babakorú volt az új esztendő, alig pár napja írtunk '72-t a dátumba,amikor váratlan telefonhívást kaptam. „Holnap gyere el a sportrovat értekezletére!" – így Roska Miklós, a Magyar Rádió egyik leggondosabb szerkesztője, Szepesi György helyettese, aki a szervezést, az egyeztetést és az adminisztrációt vitte. Akkor még a Krónika szerkesztőségében dolgoztam, a sportosokhoz annyi közöm volt, hogy hétvégeken a Körkapcsolás című futball-közvetítések részese lehettem – külsősként. Másnap még egy külső munkatárs, Vass István Zoltán is ott ült az értekezleten. Azonnal kiderült, hogy az olimpiára utazó stábba vettek be mindkettőnket. Mivel a csapatban az idősebbek mindegyikének megvolt a sportága, nekünk, az újoncoknak a két,"gazdátlan" fehér sport jutott. Sorsot húztunk, amiben eldőlt, hogy Vassé a torna, enyém a cselgáncs.

Nagyon alaposan készüljetek föl - hangzott az ukáz -, nem tudósítani, hanem közvetíteni fogtok!" Egymásra néztünk. Pistánál a torna a bukfencnél véget ért, én meg annyit tudtam a judóról, hogy valamiféle tatami nevű szőnyegen mezítlábas, marcona sportolók egymás ruháját szaggatják. Ezt követően ki-ki elment a neki jutott sportág szakszövetségébe segítséget kérni.

Elkezdődött a kiképzés. Csak a magaméról tudok beszámolni, mert az minden várakozásomat fölülmúlta. A Jégszínházban készült az olimpiai keret. Jelentkeztem a vezető edzőnél, Horváth Istvánnál. Kértem, legyen szíves elmagyarázni, hogy melyik mozdulat miért fontos, amikor ott a szőnyegen egymást hajigálják meg fojtogatják azok a fanyűvő legények? A rokonszenves és derűs kapitány elmosolyodott, és röviden csak ennyit szólt: Nem mondok semmit, de a folyosó végén ott a szertár, kérsz nadrágot és judogit, levetkőzöl, és gyere vissza!" Nagyon idétlenül festhettem a fél lábszárig érő gatyában és a kemény vászonból készült, durva kabátban, amikor visszasomfordáltam a mesterhez. Ő odaszólította Tuncsik Jóskát, bemutatott és a gondjaira bízott, ami abból állt, hogy többször is végigzongorázta rajtam a dobás-repertoárját. Megröptetett a terem légterében, többet volt a talpam a levegőben, mint a talajon.

A cselgáncs 80 kg-os súlycsoportjában Ipacs László (b) győz az argentin Antonio R. Gallina ellenForrás: MTI/Petrovits László

Az edzés végén úgy éreztem, mentőnek kell hazavinnie. Másnap: ugyanez. Nem volt porcikám, ami ne sajgott volna. A harmadik edzésen már kezdtem tudni lelépni egy süllyesztett vállról, oldalra esni egy kaszáló csípőről, és nem odaadni a karom egy feszítésre. A gyakorlás végén leültetett maga mellé a padra a kapitány, és rajzolni kezdett. Nézd, ez itt a tori lába, ez meg az uke. Itt a két láb helyzete a nagy-külsőnél, a támasztott gáncsnál, stb." Beleszerettem ebbe a korrekt, a maszatolást nem tűrő sportágba, a szövetségben idővel én lettem a sajtófőnök, aztán az elnökségbe is beválasztottak, és mint ilyen, jó pár nagy versenyre én mentem a delegációval. Moravetz Ferenc mesteredző a barátom lett a sporton túl is. A következő olimpiákon pedig nem volt kétséges, hogy kié a judo.

Az első olimpiám gyönyörű és szörnyű emlékeit egyszerre szoktam felidézni, mert elválaszthatatlanok egymástól. Akkor még öt napos volt az öttusa. A lövészetet is végigfilmezte egy román stáb, mert meg akarták örökíteni, hogy miként születik egy ötkarikás aranyérem. Balczó volt a tuti esélyes, tehát biztosra mentek. Igen ám, de Bandi a harmadik sorozatban kétszer lőtt a tábla egyetlen befordulására. Mert az első lövést nem adta le, a harmadikat meg kétszer. Ez pedig szabálytalan. Fönnállt annak a veszélye, hogy a magyart kizárják a versenyből.

Balczó András befut a célba az olimpiai stadionban, és ezzel aranyérmet szerez egyéniben. A férfi öttusacsapat (Bakó Pál, Balczó András, Villányi Zsigmond) a müncheni olimpián ezüstérmet szerzettForrás: MTI/Petrovits László

A dologban illetékes nemzetközi szakszövetség (akkor még UIPMB) délutáni tárgyalására a főtitkár, az egykori olimpiai bajnok (1948), a svéd William Grut vitte volna a filmet, amely igazolja, hogy a magyar világbajnok elfelejtette csőre tölteni félautomata pisztolyát, és miután pótolta a mulasztást, remek sorozatot lőtt. Aki ilyen lelki állapotban ennyire észnél marad, és nem omlik össze, az igazi zseni, és halálos vétek lett volna egy ilyen semmiségért elmeszelni. A tárgyalás kezdetéig szőrén-szálán eltűnt a románok filmdoboza. Ennek mikéntje máig is rejtély. (Mellesleg Wille Grutnak magyar felesége volt, ennek ellenére szerette a magyarokat.)

Balczó érkezését a stadionba, a győzelmét én kiálthattam volna világgá, mert az első négy számot én közvetítettem, és joggal készültem a futásra is, amikor a főnök, Szepesi elkérte a papírjaimat, mert úgy döntött, ő akar a dicsőség részese lenni. (Az első helyezések közvetítései ugyanis bekerülnek a Rádió hangtárának aranyalapjába, nem törölhetőek, és évtizedek múltán is lehívhatóak.) Ezt az „önzetlen gesztust" egyébként Vitray is többször eljátszotta a tévében hol Knézy Jenővel, hol mással, az erősebb kutya elve alapján.

Münchenben majdnem zátonyra futott az újkori olimpiák hajója. Ha Brundage elnök nem olyan határozott és eltökélt a folytatásra a palesztin Fekete Szeptember terrorcsoportjának vérengzése után, akkor ma, ki tudja, készülhetnénk-e a következő nyári játékokra? A bajor fővárosban több meglepetés is ért. Kezdődött az akkreditálással, amikor először kapott minden hivatalos személy mágnes-csíkos azonosítót.

Így dolgoztak a korabeli sportújságírók az 1972-es müncheni olimpiánForrás: AFP/-

Még a sajtóközpont kutyájának nyakába is tettek ilyen fényképes mütyürkét. Az építészetileg is pompás olimpiai stadion átlátszó lapjai alatt az atlétikai versenyeket követtem, miután aznap nem voltak az én sportágaimban (vívás, öttusa, judo) események. Itt először kényeztették az olimpiai család újságíróit elektronikus adatbázissal. Néztem a 400 gátas férfiak előfutamait, és feltűnt, hogy egy éjfekete legény milyen félgőzzel, csak arra ügyelve fut gyönyörű stílusában, hogy biztos legyen a továbbjutása. Bepötyögtem a gépbe a nevét: John Akii-Bua. Pár másodperc múlva kiköpte a masina mindazt, amit erről az ugandai atlétáról tudni lehetett.

Elindult a döntő, és az afrikai futó az előnytelen 1-es pályán mint egy párduc szökkent át a gátakon, és a mezőny már 250 métertől kezdve csak a hátát nézhette. Ezzel a futammal egy időben Katona Gábor ugrott távol a homokos gödörbe; mint honfitársra, nekem elsősorban rá kellett figyelnem. Közben befutott Akii Bua. A kommentátorok idegesen nyomkodták az infó-csatorna gombjait, de az már nem tudta fogadni a hívásaikat, miközben az én kezemben ott volt minden, a sejtés alapján lehívott adat, csak éppen nem lelkendezhettem, mert Katona egyébként is belépett. Elsőből így lettem majdnem utolsó a sajtótribünön, aki ámulhatott a csodafutó 47,82-es eredményén.

Münchennek maradt egy külön, személyes hozadéka is. Azon az olimpián ejtette ámulatba a világot egy kivételes képességű úszó: Mark Spitz. 7 aranyat söpört be. Nem tudtam kivonni magam a hatása alól. '72 októberében elsőszülött fiam a Márk nevet kapta.

Mark Spitz, az 1972-es müncheni olimpia úszóhőseForrás: DPA/AFP/Staff

Az Isar-parti metropolis olimpiájának záróünnepélyét követően a hazaindulásig maradt jó fél napunk, hogy körülnézzünk, esetleg valami tárgyi emléket is vásároljunk. Régi hagyomány volt, hogy a bajnokokat szállító repülő („aranygép"), illetve vonat érkezésekor a vámosok nem jelennek meg. Ennek szellemében – és reményében – bátrabbak lettünk egy kicsit. Volt, aki lemezjátszót vett, magnót, kamerát. Én egy remek gömb-tévét, amely olyan volt, mint egy űrhajós szkafanderéhez tartozó sisak. Kifizettem, de nem hoztam el a boltból, mert a pályaudvarral pont szemben volt az üzlet, és értelmetlen lett volna a nagy dobozt kétszer is cipelni, ráadásul keresztül a városon. A kereskedő biztosított, 9-kor nyit, tehát a vonatunk 9.15-ös indulásáig bőven marad idő a szerzeményem elvitelére. Csakhogy az én boltosom közlekedési dugóba került, és a végén fél órával később érkezett. Nem hagyhattam ott a tévét, rohantam hát vissza a vonathoz. A csapatunk tagjai a fülke ablakán át kiadták a csomagom. Nélkülem indultak haza, azzal a meggyőződéssel, hogy a Radnóti most „dobbantott", de fölösleges volt ez a színjáték – gondolhatták.

Fél tízkor elhoztam a tévémet az üzletből, csakhogy aznap nem indult több vonat Budapest felé. Másfél napos, igen kalandos út után hazaértem. Kollégáim a Pagodában döbbenten fogadtak."A szabadságot választottam" – mondtam, de nem mertek nevetni a kétértelmű tréfán. A fehér japán gömb-tévé 30 évig szolgált, majd átadta a helyét egy normál készüléknek. A garázsban állt egy ideig, aztán odaadtam a Rádió- és TV múzeumnak. Ma is ott látható, és még működőképes is így 48 év után. A története nyilván senkit sem izgat.

Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke bejelentette, hogy a játékoknak folytatódnia kellForrás: Origo

A bajor sörváros neve azóta ismét fölvetődött mint lehetséges olimpiai helyszín. Nagy csalódásom, hogy a tartomány már a jelentkezést is megvétózta, csakúgy, mint Hamburg, mondván: a lakosság nem kívánja vállalni a terheket és a játékokkal járó kényelmetlenséget. Pedig úgy tűnt, München szerette az olimpiát, és az olimpia is szerette a várost.