Társoldalunk:

Federernek több mint 4 óra kellett a győzelemhez

2020.01.24. 15:15

Megszenvedett a hazai pályán teniszező John Millman ellen Roger Federer az Australian Open 3. fordulójában. A 20-szoros Grand Slam-győztes svájci csak a döntő szett rövidítésében, egy több mint négy órás mérkőzésen tudott nyerni az ausztrállal szemben. Federer ellenfele a következő körben a pénteki mérkőzését feleannyi idő alatt megnyerő Fucsovics Márton lesz.

A pénteki mérkőzésen Millman került szettelőnybe, de a volt világelső Federer fordított. Az ausztrál nem adta fel, és miután a negyedik játszmában ismét ő bizonyult jobbnak, az ötödik szettre maradt a döntés.

Több, mint 4 órára volt szüksége Roger Federernek ahhoz, hogy legyőzze Millmant péntekenForrás: AFP/David Gray

Az utolsó játszmában Millman 1:1 után brékelőnyhöz jutott, amit Federer rögtön visszavett. A kiegyenlített párharc végül a szuperrövidítésben dőlt el, amelyben Millman 3-0-ra meglépett, majd 8-4-nél elérhető közelségbe került számára a továbbjutás, de végül Federer sorozatban hat pontot nyert.
A mérkőzés 4 óra 3 percig tartott.

Federer lett az első teniszező, aki négyből két Grand Slam-tornán is eléri a 100 megnyert mérkőzést. Wimbledon után immáron Melbourne-ben is megvan neki ez a mérföldkő.

A 27 éves Fucsovics (a világranglista 67. helyezettje) eddig kétszer találkozott a 38 éves Federerrel (3.), mindkétszer kikapott: 2018-ban az Australian Open nyolcaddöntőjében 6:4, 7:6 (7-3), 6:2-re, míg tavaly, a dubaji torna negyeddöntőjében 7:6 (8-6), 6:4-re.

Az újabb Fucsovics-Federer párharcot vasárnap rendezik Melbourne-ben. A hivatalos időrendet szombat délelőtt teszik közzé a szervezők.

Tenisz, Australian Open, Melbourne:
férfiak:
3. forduló (a 16 közé jutásért):
Federer (svájci, 3.)-Millman (ausztrál) 4:6, 7:6 (7-2), 6:4, 4:6, 7:6 (10-8)
Raonic (kanadai, 32.)-Cicipasz (görög, 6.) 7:5, 6:4, 7:6 (7-2)
Fognini (olasz, 12.)- Pella (argentin, 22.) 7:6 (7-0) 6:2, 6:3
korábban:
Djokovic (szerb, 2.)-Nisioka (japán) 6:3, 6:2, 6:2
Cilic (horvát) - Bautista Agut (spanyol, 9.) 6:7 (3-7), 6:4, 6:0, 5:7, 6:3
Schwartzman (argentin, 14.)-Lajovic (szerb, 24.) 6:2, 6:3, 7:6 (9-7)
Sandgren (amerikai)-Querrey (amerikai) 6:4, 6:4, 6:4
FUCSOVICS MÁRTON-Tommy Paul (amerikai) 6:1, 6:1, 6:4

nők:
3. forduló (a 16 közé jutásért):
Kenin (amerikai, 14.)-Csang Suaj (kínai) 7:5, 7:6 (9-7)
korábban:
Barty (ausztrál, 1.)-Ribakina (kazah, 29.) 6:3, 6:2
Gauff (ameriakai)-Oszaka (japán, 3.) 6:3, 6:4
Kvitova (cseh, 7.)-Alekszandrova (orosz, 25.) 6:1, 6:2
Vang Hsziang (kínai, 27.)-S. Williams (amerikai, 8.) 6:4, 6:7 (2-7), 7:5
Szakkari (görög, 22.)-Keys (amerikai, 10.) 6:4, 6:4
Riske (amerikai, 18.)-Görges (német) 1:6, 7:6 (7-4), 6:2
Dzsabur (tunéziai)-Wozniacki (dán) 7:5, 3:6, 7:5