Társoldalunk:

A Liu fivérek nem kő-papír-ollóval döntik el, hogy mikor ki nyerjen

2020.01.25. 20:03

Liu Shaolin Sándort nem az 1500 méteres döntőben történt kicsúszás miatti düh repítette az aranyéremig a debreceni rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon, és az Origónak nyilatkozva azt is elmondta, hogy egyeztetnek-e öccsével, az 1500-at megnyerő Liu Shaoanggal a versenyek előtt. A csapat edzője, Bánhidi Ákos úgy fogalmazott, az egyik szeme jobban nevet, mint, ahogy a másik sír a szombati eredmények után.

Nagyszerű napot zárt szombaton a magyar csapat a debreceni Főnix Csarnokban rendezett rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon. A mieink közül Liu Shaolin Sándor 500, míg Liu Shaoang 1500 méteren lett aranyérmes, és utóbbi a rövidebb távon még egy ezüstöt is begyűjtött. Mindkét váltónk döntőbe jutott, a női csapatból pedig Jászapáti Petra egy, míg Lockett Deanna két B döntőben is rajthoz állhatott, melyek közül az 1500-at megnyerte, míg 500 méteren egyéni csúcsot repesztett.

Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor is aranyérmes a short track-Eb-n

Szombaton már döntőket rendeztek a debreceni rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon, ahol a váltóval olimpiai bajnok Liu Shaoang magabiztosan versenyezve nyerte meg a férfiak 1500 méteres döntőjét, megszerezve az első magyar aranyérmet. Bátyja, Liu Shaolin Sándor a döntő utolsó körében kicsúszott, 500 méteren viszont hibátlan versenyzéssel szerezte meg a második magyar aranyérmet.

"500-on csak előre akartam menni a rajttól, és a világkupa éllovasaként megmutatni, hogy azért le tudok vezetni egy ilyen futamot – mondta Liu Shaolin Sándor percekkel az eredményhirdetés előtt. – Az ezerötszázas kicsúszás után nem voltam boldog, miközben persze nagyon örültem Ádó győzelmének, mert nagyon megérdemelte. De próbáltam végig jókedvű lenni, körbenéztem a csarnokban, láttam, hogy milyen sokan vannak a nézőtéren, és egyből jobb kedvű lettem.  A jég csúszik, ki lehet csúszni, megtanultuk az évek során kezelni az ilyen szituációkat, ahogy a sikereket is."

Az olimpiai bajnok és most már ötszörös Európa-bajnok elárulta, nem szeret a rosszul sikerült futamok után beszélgetni, inkább magában dolgozza fel a történteket.

Liu Shaolin Sándor (10) gratulált elsőként a győztes Liu Shaoangnak az 1500 méter döntője utánForrás: MOKSZ

Minden hiedelemmel ellentétben a Liu testvérek nem beszélik meg egymás között, hogy melyik futamot ki nyerje, ha éppen egymás ellen versenyeznek. 

Nem szoktuk kő-papír-ollóval eldönteni, hogy mikor ki nyerjen. Jó lenne, mert megkönnyítené a dolgunkat, de szó sincs ilyenről.  Mindenki felmegy a jégre, és megpróbál a saját tudása legjavát adva korcsolyázni. Összetettben is ez van, ez lesz, egymással is harcolunk, de próbáljuk megtartani az első két helyet."

"Nagyon reméljük, hogy a mai eredményekkel kiérdemeltük, hogy a jövőben is tudjon Magyarország hasonló világversenyeket rendezni" – tette még hozzá az idősebb Liu testvér.

A válogatott edzője és menedzsere, Bánhidi Ákos pénteken a váltások során elkövetett hibákról, a váltók végére sokat romló jégről, de jó formáról beszélt, mind a férfiaknál, mind a nőknél. Szombaton utóbbi tételen nem kellett változtatnia, a sikeres verseny előbbi két összetevője viszont egyaránt pozitív irányba változott.

"Pénteken az volt az igazán fontos, hogy mindenki vegye a kötelező akadályokat, mert, ha csak egy táv is kimarad, az az összetett verseny tekintetében hatalmas hátrányt jelentene. Szerencsére senki nem hibázott. A menőink szempontjából ez könnyű feladatnak tűnik ugyan, de egyáltalán nem az" – mondta Bánhidi Ákos. 

A mai nap után az egyik szemem jobban nevet, mint, ahogy a másik sír.  Deanna Lockett 1500 méteren A döntős állapotban volt, de az ő futamából valahogy egy ezres futam lett, ami neki, mint ezerötszázas menőnek nem kedvezett. Kicsit későn ébredt, a B döntőt viszont nagyon szépen nyerte meg. Még szebb, hogy 500-on új egyéni csúccsal került a B döntőbe. 

Bánhidi Ákos kiemelte, hogy ennek az egyéni csúcsnak az értékét csak növeli, hogy nem a híresen gyors Salt Lake City-i olimpiai jégpályán futotta, hanem a Főnix Csarnok egy hete lefagyasztott jegén.

Lockett Deanna (123) két B döntőbe jutott be, míg Jászapáti Petra (18) egyszer állhatott rajthozForrás: MOKSZ

Ami szombaton már sokkal jobban viselkedett, mint akár csütörtökön, akár pénteken, már a férfi váltók utolsó köreiben is kimondottan jó állapotban volt.

Jászapáti Petrát kizárták 500 méteren, de Bánhidi véleménye szerint itt hibáztak a bírók, akik ezzel továbbjutást vettek el a negyeddöntőben a magyar versenyzőtől. Pedig benne volt a formájában és a sebességében akár egy A döntő is. 

Bánhidi elmondta, a fiúk versenyében különösen az 1500-on kicsúszó Liu Shaolinnal történteket sajnálja, aki meglátása szerint "éremért gyorsított, és benne volt a lábában a dobogó". A hátfájás miatt a felkészülés során több hetet kihagyó Liu Shaoang viszont egészen fantasztikus volt szombaton. "Mindez azt mutatja, hogy milyen fantasztikusan felkészült, milyen elképesztő az alap állapota, hogy a leghosszabb egyéni távon, nem számolva a szuperdöntőt persze, képes volt egy ilyen teljesítményt lerakni. A fiúk újra megmutatták, hogy párját ritkító rend van a fejükben."

Bánhidi leszögezte, hogy a taktikát minden esetben az edzők találják ki, de ettől függetlenül rengeteg olyan helyzet van, amit a jégen a sportolónak kell megoldani a rutinja, a tapasztalata segítségével.

Bánhidi Ákos elégedett a csapattalFotó: Polyák Attila - Origo

"Ötszázon persze a legjobb variáció lépett életbe, miszerint Sanyi a rajtnál rögtön elkapta a holland De Laatot, akin azért látszott, hogy jó erőben van, hiszen vissza tudta előzni Ádót, aki viszont tudott erre is reagálni, és nagyon jól korcsolyázva húzta be ezt az ezüstöt."

A váltók részéről csak a döntőbe jutás volt az elvárás. A nők helyzetét megkönnyítette, hogy a franciák kicsúsztak, a férfiaknak pedig nem kellett a maximumot letenniük a jégre, hogy megelőzzék az orosz, brit, ukrán triót. "Nem volt száz százalékra járatva a váltó" – mondta Bánhidi, aki elárulta, a nőknél biztosan lesz személyi változás a döntőre, míg korábban Liu Shaolin is kijelentette, hogy a döntőben már ott lesz a jégen a magyar négyesben.

Vasárnap az 1000 méteres futamokkal – negyed- és elődöntő, illetve döntők –, valamint a váltók döntőivel zárul a debreceni rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság.