Társoldalunk:

Elképesztően szoros meccsen esett ki Nadal Melbourne-ben

2020.01.29. 14:24

Dominic Thiem a világelső Rafael Nadalt legyőzve bejutott az elődöntőbe a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A 26 éves osztrák játékos négy játszmában nyert a 2009-ben győztes spanyol ellen úgy, hogy az első két szettet is brékhátrányból fordítva hozta.

A negyedik szettben Thiem 5-4-nél kiszerválhatta volna a mérkőzést, de kétszer is hibázott - közte egy kettős hibával -, a 19-szeres Grand Slam-győztes Nadal pedig rövidítésre hozta a játszmát. Itt Thiem két meccslabdáig jutott el, amit spanyol riválisa hárított, de az osztrák egy szerencsés, hálót érő elütésével harmadszor is megkapta az esélyt, Nadal pedig a következő pontot a hálóba ütötte, ezzel 4 óra 10 perc után véget ért az összecsapás.

Így hárított egy meccslabdát Nadal:

Thiem Grand Slam-tornán először győzte le Nadalt. Thomas Muster után a második osztrák teniszező, aki négy közé jutott Melbourne-ben, honfitársának ez 1989-ben és 1997-ben sikerült. Ellenfele a fináléba kerülésért a német Alexander Zverev lesz.

Thiem (osztrák, 5.)-Nadal (spanyol, 1.) 7:6 (7-3), 7:6 (7-4), 4:6, 7:6 (8-6)

korábban:
A. Zverev (német, 7.)-Wawrinka (svájci, 15.) 1:6, 6:3, 6:4, 6:2

Az elődöntőben:
Djokovic (szerb, 2.)-Federer (svájci, 3),
Thiem-A. Zverev