Vágólapra másolva!
Fucsovics Márton egészen kiváló AusOpent tudhat maga mögött, a MOL Csapat klasszisát csak Roger Federer tudta megállítani a nyolcaddöntőben. A játékossal a MOL Csapat készített interjút.

Egészen fergetegesre sikerült Fucsovics Márton első Grand Slamje 2020-ban, a MOL Csapat nyíregyházi klasszisa nagyszerű menetelést mutatott be Melbourne-ben, és egészen a nyolcaddöntőig menetelt az Australian Openen.

"Felkészülten érkeztem az Australian Openre, sok jó meccset játszottam előtte! Nem számítottam semmire, csak a legjobbat akartam kihozni magamból! A sorsolás nem nekem kedvezett, de sikerült a két évvel ezelőtti formámat hozni es bekerülni a legjobb 16 közé" - mondta.

A magyar játékos egyből egy komoly bravúrral indított, hiszen a 13. kiemelt Shapovalovot győzte le az első körben, majd jött újabb két óriási győzelem: Jannik Sinner és Tommy Paul sem tudott szettet nyerni a bombaformában teniszező Fucsovics ellen, aki a nyolcaddöntőben újra összecsaphatott Roger Federerrel.

Felesleges is mondanom, ellene nem könnyű jól játszani. Bármikor képes váltani. Jól kezdtem, jól szerváltam és kevés hibával játszottam. Aztán Federer elkezdett nagyon jól, szinte tökéletesen játszani"
- idézte fel a svájci klasszis elleni mérkőzését Fucsovics.

Fucsovics Márton remek meccset játszott a 20-szoros Grand Slam-győztes Roger Federerrel Forrás: MTI/AP/Dita Alangkara

A magyar játékos remekül kezdte a meccset, érezhető volt, hogy az első szettbe mindent beleadott, mert Federer egy ötszettes, fárasztó csatából érkezett. Az első szett meg is lett, aztán azonban nagyobb fokozatra kapcsolt a svájci világsztár, a magyar teniszező pedig nem találta az ellenszert, és úgy tűnt, el is fáradt.
"Nem gondolnám, hogy fáradtság volt a döntő! Egyszerűen Federer játszott nagyon magas szinten, én pedig nem tudtam emelni a játékomon!" - vetette közbe Fucsovics.

Az Australian Opent közvetítő Eurosport helyszíni szakértője az egykori világklasszis játékos, Mats Wilander volt, aki a Fucsovics-Federer mérkőzés első szettje után azt mondta, egyelőre a magyar tűnik a jobb játékosnak, bármilyen furcsa is ilyet mondani.

Korábban, még a mérkőzés előtt azt mondta, ha a szervák nem számítanának, Fucsovics Top10-es játékos lenne.

Ez vajon bók, vagy inkább kritika?

"Kicsit mindkettő" - mondta nevetve Fucsoics. "Nagyon jó érzés, hogy a teniszsport világsztárjai ilyen véleménnyel vannak rólam. Ez egy kellemes kritika és jó megerősítés, de megmutatja, hogy miben kell még fejlődnöm."

A magyar klasszis tavaly év végén jelentette be, hogy két magyar edzővel, Nagy Zoltánnal és Jancsó MIklóssal dolgozik majd együtt 2020-ban. A nyíregyházi kiválóság játékát elnézve a munka jól halad, de Fucsovics gondolatai már nem az Australian Open körül járnak, hanem előre tekint.

"Ugyanúgy, mint az előző években is, a szezon idén sem egy versenyből áll, a csapatommal dolgozunk tovább, és versenyről versenyre fejlesztjük a játékomat, hogy előrébb tudjak lépni a ranglistán. Nagy Zoltán és Jancsó Miklós folyamatosan azon vannak, hogy erősítsék az önbizalmamat. Ez, ha jól is sikerült, csak egy verseny volt a sok közül..." - szögezte le Fucsovics.