Vágólapra másolva!
Egy újabb sztárcsapat érkezését jelentette be a Tour de Hongrie szervezőbizottsága. Elfogadta a meghívást és részt vesz az idei Magyar Körversenyen a lengyel World Tour-csapat, a CCC Team is - olvasható a verseny hivatalos honlapján.

- nyilatkozta tavaly novemberben Piotr Wadecki, a CCC Team sportigazgatója, majd egy újságírói kérdésre így válaszolt annak kapcsán, hogy a World Tour-csapat is rajthoz állna-e a jövő évi Magyar Körversenyen: „Pretty sure". Vagyis „majdnem biztos".

Az egyik legtehetségesebb magyar kerékpáros, Valter Attila is a CCC csapatának tagja Forrás: Tour de Hongrie

Nos, a lengyel sportvezető - aki annak idején kerékpárosként egy csapatban is tekert a legsikeresebb magyar országúti versenyzővel, Bodrogi Lászlóval - nem a levegőbe beszélt, a napokban megérkezett hivatalosan is a lengyel sztárcsapat nevezése!

Két esztendeje nagy szónak számított, hogy rajthoz állt a Magyar Körversenyen a CCC Sprandi Polkowice, nagy feltűnést is keltett a lengyel prokontinentális együttes irigylésre méltó hátterével, gépparkjával. Az ittlétüknek igen hamar folyománya is lett, hiszen a CCC vezetői nálunk figyeltek fel először az emelkedőkön remek formát mutató Valter Attilára, aki a legjobb hegyi menőnek járó piros mezért nagy csatát vívott a lengyelek kerékpárosával, Patryk Stosz-sal.

Egy évvel később a CCC megkapta a World Tour-licenszet, nálunk pedig kontinentális besorolású Development Teamjét indította el, immár Valter Attilával a soraiban.

Valter Attila pályafutása azóta még magasabb szintre lépett, immár ő is a CCC World Tour-csapatának tagja, s legszebb reményeink szerint a narancsmezesek között ő is ott lesz a Giro d'Italia májusi budapesti rajtjánál!

Ahogy az egyik szemünk nevet emiatt, a másik sír, hiszen Valter Attila meghatározó szerepet játszott a 2019-es Tour de Hongrie összetett versenyében, s a Giro-rajt az esetében azt jelenti, hogy nem indulhat a négy nappal később, május 13-án rajtoló magyar viadalon.

Szinte bizonyos, hogy a CCC Team menői közül az Olasz Körversenyen indul az olasz Fausto Masnada és Jakub Mareczko, az orosz Ilnur Zakarin és a spanyol Francisco José Ventoso is. Persze, a CCC népes keretében még így is jó néhány nagyágyút találhatunk, akinek esélye nyílik részt venni a Tour de Hongrie-n.

Greg van Avermaet 2016 olimpiai bajnokaként érkezhet májusban Magyarországra Forrás: Cor Vos/Cor Vos

Az 2016-os olimpiai bajnok, kétszeres Tour de France-szakaszgyőztes belga Greg Van Avermaet, valamint a 2019-es világbajnokságon ezüstérmes, már mind a három nagy körversenyen szakaszgyőztes olasz Matteo Trentin is ott lehet a Tour de Hongrie-n.

A CCC kerékpáros csapatának története 2006-ban kezdődött el, az akkor nyolc lengyel és egy ukrán kerékpárossal felálló kontinentális klub CCC-Polsat néven indult világhódító útjára, soraiban akkor ott volt a fent idézett sportigazgató, Piotr Wadecki is. A következetes munka meghozta az eredményét. A lengyel együttes 2013-ban a prokontinentális, 2019-ben pedig a World Tour-besorolást kiérdemelve lépett fel az országúti kerékpársport legmagasabb szintjére.

A Tour de Hongrie szervezői eddig tizenkét csapat érkezését jelentették be a 2020-as versenyre.

  • Astana Pro Team (World Tour)
  • TREK-Segafredo (World Tour)
  • Mitchelton-Scott (World Tour)
  • Team Jumbo-Visma (World Tour)
  • Androni Giocattoli-Sidermec (Pro Team)
  • Gazprom-RusVelo (ProTeam)
  • Riwal Readynez (ProTeam)
  • Team Novo Nordisk (Pro Team)
  • Kometa-Xstra (Continental Team)
  • Team Novák (Continental Team)
  • Adria Mobil (Continental Team)
  • Giotti Victoria (Continental Team)

A 41. Tour de Hongrie-ra 2020. május 13. és 17. között kerül sor. Az UCI 2.1-es kategóriájú viadalon a tervek szerint 20 csapat 140 versenyzője áll majd rajthoz.