Társoldalunk:

Két magyar lány könnyei áztatták minden idők legszebb olimpiáját

2020.02.15. 06:15

2020. július 24-én Tokióban megkezdődnek a XXXII. nyári olimpiai játékok. Az Origo Sport ez év elején indította el az Én olimpiám sorozatát, amelyben öt magyar sportújságíró meséli el legnagyobb élményeit azokról az olimpiákról, amelyeken járt. Most ehhez a sorozathoz csatlakozom, hiszen két ötkarikás történetet én is szeretnék megosztani az olvasókkal azokról az olimpiákról, amelyeken magam is jártam. Az első sztori már 20 éves. Sydney, 2000. Olimpia a világ végén, a máig utolsó emberléptékű ötkarikás játékok, amelyet sosem lehet elfelejteni. Két magyar lány, akik centikre voltak a csoda, az álom beteljesülésétől. Az ő igaz meséjük következik.

Messzebbről kell kezdenem. 1996 decembere, Budapest, Magyar Rádió ebédlője a Bródy Sándor utcában.
"Mit fogok közvetíteni? Melyik lesz az én sportágam?" - tettem fel a kérdést az akkori főnöknek, Török Lászlónak.
"Asztaliteniszt" - mondta (meg mondott még mást is, de a történet szempontjából ez lényegtelen.)

Te jó Isten - villant át az agyamon. Két okom is volt a rémületre. Egyrészt a pingpong a rádióban szinte közvetíthetetlen sportág (olyan gyors, hogy mire kimond az ember egy mondatot, a játékosok már a következő poénnál járnak.) Másrészt előttem ezt a sportágat Vass István Zoltán közvetítette. Aki önmagában is zseniális rádiós volt, az asztaliteniszt meg zseniálisan kommentálta. Őt ebben a műfajban sem lehetett utolérni - utánozni meg nem lett volna érdemes. Csoda, hogy a 25 éves rádiós ott helyben elsápadt? 

Vass István Zoltán (jobbra), aki a Magyar Rádióban hosszú éveken át zseniálisan közvetítette az asztalitenisztForrás: Origo

Nemet azonban nem lehetett mondani. 25 évesen a Magyar Rádió Sportszerkesztőségének belső állományába (vagyis státuszba) kerülni ezt megelőzően Szepesi Györgynek sikerült valamikor 1947 tájékán. (Szepesi amúgy 1948-ban, azaz 26 évesen utazott élete első olimpiájára, az 1948-as londoni játékokra, én meg 24 voltam, amikor 1996-ban Atlantába mehettem a rádiós csapattal - külsősként.)
1997-ben a pingpong már nem volt ugyanaz, mint a hetvenes és nyolcvanas években, amikor Vass milliókat (ebben semmi túlzás nincs) ültetett le a rádió elé, hogy az emberek őt hallgassák, amikor Phenjanban világbajnok lett a magyar férfi asztalitenisz-válogatott. Gergely Gábor, Jónyer István és Klampár Tibor - ők jutottak Vassnak. Meg Bátorfi Csilla (aki 17 évesen egyéni Európa-bajnok lett Prágában), meg Wirth Gabriella, meg Urbán Edit. 

1997-ben mindebből maradt egy fantasztikus női csapat (amelynek tagja volt Bátorfi Csilla és Tóth Krisztina), de csapatversenyt nem rendeztek az olimpián. A női páros azonban kijutott Ausztráliába, bár az éremszerzésre senki semmilyen esélyt nem adott nekik. Talán ők maguk sem bíztak ebben. Annak ellenére sem, hogy 2000 tavaszán a Brémában rendezett Európa-bajnokságon a női csapatversenyt Magyarország nyerte és a női párost a Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina kettős. 

A rádió - talán azért, hogy elkerüljék a teljes olimpiai leégést, már ami engem illet - kiküldött Brémába erre az Európa-bajnokságra. Műsoridőt nem adtak, mondván, hogy elég lesz az összefoglaló. (Meg aztán nem akartak kockáztatni, hogy tönkrevágom a Petőfi rádió adását.)Közvetíts felvételre jó sokat, aztán, ha jól sikerül, majd este leadunk belőle egy keveset"  ezzel engedett el az utamra Török László. Akit Brémából elsőként hívtam fel, mondván: bejutottunk a női csapat döntőjébe, ami kedd délután lesz. Amikor ő a Calypso rádióban vezet műsort. Nem lehetne-e esetleg ott közvetíteni? Hiszen a zenék között csak elfér a sport.

Török addigra már elfelejtette előzetes aggodalmait, mert azt mondta, dehogynem, hadd szóljon. Hát, szólt is. Nem akárhogyan. A tévés Hajdú B. István utólag mesélte nekem, hogy kilencezer néma csendben ülő ember azt találgatta, ki az az egy, aki számukra ismeretlen nyelven folyamatosan üvölt valahol a teremben. Na, az voltam én. Mert a magyar csapat úgy játszott és úgy nyert aranyat, hogy azt nem lehetett csendben nézni. A női csapat döntőben például a hazai pályán játszó németeket ütöttük le 4-2-re. A női páros döntőjében meg a luxemburgi Ni Xialian-Regenwetter duót. (Jut eszembe, Ni Xialian 57 évesen éppen a tokiói olimpiára készül.) Mikor Brémából hazajöttem, mindenkinek azt mondtam, hogy a Bátorfi-Tóth kettős képes lehet az éremszerzésre Sydney-ben, az olimpián. Egy olyan sportágban, amelyben Európa már akkor is alig-alig ütött labdába. 

Bátorfi Csilla és Tóth Krisztina (hátul) a 2000-ben rendezett asztalitenisz Európa-bajnokságon Brémában. A női csapat és a női páros aranyérme is a magyaroké lettForrás: AFP/Jacques Demarthon

Mindez azonban kevéssé hatotta meg a Petőfi Rádió akkori adófőszerkesztőjét, az olimpiai közvetítések szervezőjét, Novotny Zoltán, aki nem rendelt riporterállást abba a csarnokba, ahol az olimpiai pingpongversenyeket rendezték meg. Ezen kicsit csodálkoztam, de a nagyfőnök ismert engem, majd megoldom valahogy. (Telefonon, másképp nem lehetett.) Tudni kell, hogy abban a teremben nemcsak a pingpongot, hanem az olimpián akkor bemutatkozó tékvondót is megrendezték. Az első héten a versenyzők a labdát püfölték, a másodikon egymást. Azt kellett tehát kinyomoznom, hogy melyik rádióállomás közvetít csak tékvondót. Nem húzom az időt, találtam egyet, oda ültem be (teljesen illegálisan), arra a telefonvonalra csatlakoztam rá (még illegálisabban), annyit viszont megtettem, hogy én hívattam magam fel a rádió kihelyezett olimpiai studiójával (mégsem volt pofám még telefonszámlát is kreálni az idegen kolléga rádiójának.) 

Tóth Krisztina (b) nézi, ahogy társa, Bátorfi Csilla adogat a Kim Mo Kjo-Rju Dzsi Hje dél-koreai párossal játszott női asztalitenisz párosverseny mérkőzésen a sydneyi Nyári Olimpiai Játékokon 2000. szeptember 22-én. A bronzéremért vívott összecsapást a Bátorfi-Tóth kettős 2:3 arányban elvesztette, így a negyedik helyen végzettForrás: MTI/Illyés Tibor

Az Európa-bajnok magyar duót a legjobb 16 között emelték ki, azaz nem kellett csoportmérkőzéseket játszaniuk. A nyolc közé jutásért a német Jie Schöpp és Qianhong Götsch várt rájuk. Ők annyira voltak németek, mint én, de ez a lényegen nem változtatott. A magyar kettős nagyszerűen játszva 3-0-ra nyert és a legjobb nyolc között volt. Ott már ázsiai ellenfél következett, a dél-koreai Li Eun-Szil és Szuk Eun-mi. Ez is 3-0 lett Bátorfiéknak. Két meccs után játszmát sem vesztve jutottak be a legjobb négy közé. Hogy mégsem ordíthattam a második győzelem után az éterbe a bronzérem megszületésének tényét, annak okozója egy négybetűs szervezet, az ITTF, vagyis a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség volt, amely folyamatosan változtatta a szabályait az olimpiai bronzmeccseket illetően. 1988-ban, Szöulban a sportág olimpiai bemutatkozásakor le kellett játszani a harmadik helyért menő mérkőzéseket. Ennek áldozata az a Klampár Tibor lett, aki a férfi egyesben bejutott a négy közé. Mivel játszani kellett bronzmeccset és azt a svéd Erik Lindh nyerte meg, Klampár a negyedik lett (és ezért nem kap olimpiai életjáradékot.) Négy év múlva, 1992-ben, Barcelonában nem lett volna ilyen gondja, mert ott a négybe jutók azonnal bronzérmesek lettek, azaz elmaradt a bronzmérkőzés. Ez valamiért nem jött be az ITTF-nek, 1996-ban visszatértek a 88-as rendszerhez, és ez volt a szabály 2000-ben is. Azaz a négybe kerülés nem volt elég az éremszerzéshez.

A Bátorfi-Tóth kettős már az elődöntőbe jutással is fergeteges sikert aratott, de idehaza ez keveseket érintett meg. Abban az országban, ahol évtizedek óta csak az aranyérem számít, nem sok embert érdekelt ez a csoda, amit a két magyar lány véghezvitt. A legyintések fokozódtak, amikor a magyar kettős az elődöntőben 3-1-re kikapott a kínai Szun Jin, Jan Jing duótól. A játszmanyerés is bravúrszámba ment ezen a meccsen. Jöhetett tehát a bronzmérkőzés egy másik dél-koreai páros, Kim Mu Kjo és Riu Dzsi Hae ellen. 

Tóth Krisztina koncentrál, miközben Bátorfi Csilla adogat a sydneyi olimpiai játékokon a női asztalitenisz párosverseny elődöntőjében, a Szun Csin-Jang Jing kínai párossal vívott mérkőzésenForrás: MTI/Illyés Tibor

Az olimpiai rádióközvetítéseknél az volt a szabály, hogy a magyarokra fókuszáltunk, ha pedig azonos időben több magyar sportoló szerepelt, akkor körkapcsolást adtunk. 2000. szeptember 22-én azonban úgy alakultak a dolgok, hogy Bátorfiék utolsó meccse alatt egyetlen más helyszínen sem szerepeltek magyarok. Tehát kiadták nekem a szót, mehet a közvetítés. Én meg elkezdtem az elején és egy óra múlva még mindig beszéltem. Az első két játszmában, halkan, visszafogottan, mert az ellenfél 2-0-s vezetésre tett szert. De ekkor beindult az őrület. 21-18 és 21-19, ez volt a koreaiak javára az első két szett. A következő kettő meg 24-22 és 21-19 ide. Több mint egy óra elteltével 2-2-re állt a gigászi csata. A közönség ekkor már tombolt és egyértelműen a magyaroknak szurkolt. Jöhetett a mindent eldöntő ötödik szett.

Ott 4:6-ról 10:7, majd 12:8 ide. Már csak kilenc pont kellett volna a bronzéremhez. A két koreai ekkor előhúzott valami olyat, amit eddig nem és 18:16-ra vezetett. Meg 19:17-re. Innen állt fel a két magyar, Bátorfi az asztal alól szedett ki egy labdát, 19:19 lett. Ezt már nem lehetett ülve nézni. Ráadásul 19:19-nél mi adogattunk. Tóth szervált, Riu védhetetlenül visszaütötte. 19:20, meccslabda nekik. Ismét Tóth adogat, hosszú, a végtelenségig hosszú pillanatok telnek el a majd Kim ütése jön. Tóth repül, ha szárnya lenne, elérné, de nem, a labda leesik a földre. A koreaiak letérdelnek, imádságra kulcsolják a kezüket, Tóth zokogni kezd, ő már tudja, mi veszett el, de Bátorfi szemében is megjelenik egy könnycsepp. Én meg leroskadok, visszaadom a szót Budapestre, már rég híreket kellett volna mondani, de ezt is elúsztattuk, meg a bronzérem is elúszott.

Tóth akkor is sír, amikor az interjúzónában találkozunk, nem lehet őt vigasztalni. Bátorfi kijelenti, hogy ez volt pályafutása első és minden bizonnyal utolsó bronzmeccse, mert a világbajnokságokon és az Eb-ken nem kell ilyet játszani. A két lány határozottan kijelenti, lehet, hogy ők negyedikek, de harmadiknak tekintik magukat. Meg azt is mondják, hogy a következő olimpiákon nem sok európai játékosnak adatik majd meg női pingpongban, hogy érmesek legyenek egyesben vagy párosban. Bátorfi jó jósnak bizonyult: 2000 óta 4 nyári olimpia zajlott le, de női egyesben és női párosban egyetlen egy európai induló sem fért fel a dobogóra. Ahogyan Sydney-ben Bátorfi Csilla és Tóth Krisztina sem.

A közvetítés után a kinti és az itthoni kollégák gratuláltak. Nem nekem kellett volna, hiszen én csak az a szerencsés ember lehettem, aki elmondhatta a rádió hallgatóinak, mi történt ezen az olimpián a Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina női párossal. Húsz év elteltével is ugyanúgy beleborzongok ebbe az estébe, ugyanúgy sajnálom ezt a két remek magyar sportolót, akik világbajnokságon (1995-ben) bronzérmet nyertek, akik Európa-bajnokságon a dobogó tetejére állhattak. Csak itt, ezen az olimpián nem sikerült. 

Tóth Krisztina (j) és Bátorfi Csilla (b) asztaliteniszező ölelkezve ünnepel, miután 3:0 arányban legyőzte a Li Eun Szil és Szuk Eun Mi alkotta dél-koreai kettőst a női versenyenek negyeddöntőjében az olimpián, Sydney-benForrás: MTI/Illyés Tibor

Azon az olimpián, amelyet sokan az utolsó emberléptékű játékoknak tartanak. A keretet Sydney városának csodálatos fekvése adta, a hab a tortán annak a 30 ezer önkéntesnek a határtalan kedvessége volt, akik mind azért dolgoztak, hogy ez az olimpia felejthetetlen legyen. Az is lett. Utána jártam még Athénban, Pekingben és Londonban is, de nyugodtan mondhatom, egyik sem ért fel azzal a 16 nappal, amely Sydney-ben zajlott és amire az egész világ jó szívvel emlékezik vissza.