Ketten haltunk bele Kovács István olimpiai aranyérmébe

Kovács István ARCKIFEJEZÉS DÍSZTÁRGY FOTÓ FOTÓTÉMA győztes Közéleti személyiség foglalkozása örül sportoló SZEMÉLY TÁRGY virágcsokor
olimpia 88-96
Atlanta, 1996. augusztus 3. Kovács István (Koko) győzelmét ünnepli az eredményhirdetésen a kubai Arnaldo Mesa ellen, az aranyéremért vívott olimpiai ökölvívó mérkőzése után a XXVI. Nyári Olimpiai Játékokon. MTI Fotó: Bognár Gábor
Vágólapra másolva!
Van az életemben egy olyan olimpiai aranyérem-közvetítés, amely nem engem illetett, amelyet nem nekem kellett volna tolmácsolnom a Magyar Rádió hallgatóinak, hanem annak a barátomnak, aki már 17 éve halott. Kovács István atlantai aranyérmének története, egy közvetítés Amerikából, amely azóta is rengetegszer hangzott el, és egy másik, amelyet Molnár Dániel a betegágyából mondott magnóra. Az utóbbit összesen egyszer játszotta le a rádió az elmúlt 24 évben.

Atlanta, Georgia állam fővárosa 1996-ban még kétszáz éves múltra sem tekinthetett vissza. Mégis, amerre néztünk, múzeumot láttunk. Az itt működő Coca Cola konszern területén is található egy, ahol a világon gyártott valamennyi colát meg lehetett találni. Hogy ez igaz, vagy sem, azt annak ellenére sem tudom, hogy jártam ott.

Az viszont bizonyos, hogy a hetvenes években Magyarországon előállított Sztár Kólából is megcsodálható ott egy üveg.

Az olimpiai játékok szülőatyja, Pierre de Coubertin szobra Atlantában Forrás: AFP/Michel Gangne

Atlanta, az Elfújta a szél írónőjének, Margaret Mitchellnek a városa, akinek lakóházát természetesen múzeummá alakították.

Scarlett, az Elfújta a szél főszereplője 1996-ban, pár nappal az olimpia nyitóünnepsége előtt Atlantában Forrás: AFP/Michel Gangne

Atlanta, az 1996-os olimpia városa, ahol Egerszegi Krisztina a harmadik egymást követő olimpián nyerte meg ugyanazt az úszószámot,

ami rajta kívül csak az ausztrál Dawn Frasernek (1956–64, 100 női gyors) és az amerikai Michael Phelpsnek (2004–12, 100 férfi pillangó) sikerült.

Kriszta a 200 méteres hátúszásban volt egyeduralkodó három olimpiai cikluson át. Ráadásul Atlantában olyan fölénnyel diadalmaskodott, ami elképesztette a sportvilágot. Nem véletlenül kapta itthon, no meg az egész világon a Krisztina királynő elnevezést. Egerszegi edzője, Kiss László az olimpia egyik napján az úszóversenyek interjúzónájában jelent meg. Egyik oldalán Krisztával, a másikon az Atlantában 200 mellen még „csak" bronzérmet nyert Kovács Ágival. Örökre megmaradt bennem ez a kép. Jobbján egy búcsúzó olimpiai bajnok és a balon? Az akkor általam fel sem tett kérdésre négy évig kellett várnom csupán, hogy választ kapjak.

Egerszegi Krisztina a női 200 méteres hátúszás döntője után, ahol aranyérmet szerzett a XXVI. nyári olimpiai játékokon, Atlantában Forrás: MTI/Földi Imre

Most pedig jöjjön az én nagy, örökké tartó lelkiismeret-furdalásom története.

Hajdanában a legtöbbször labdarúgó mérkőzésekről, jégkorongról, úszásról, valamint vízilabdáról közvetítettem. Olykor-olykor elvetődtem kézilabda-, vagy kosárlabdameccsre, vívásra, még öttusára is, de az ökölvívás nem igazán állt közel hozzám. Ugrifüles koromban, a hetvenes évek derekán ugyan néha elszalajtottak a Sportcsarnokba egy ökölvívó-versenyre, de aztán semmi több.

Ehhez képest Atlantában én közvetíthettem a magyar olimpiai csapat ötödik aranyérmének történetét, Kovács István győzelmét!

Pedig a rádióban – mióta világ a világ - az volt a rend, hogy mindenki négy-öt sportágért felelt. Azaz tartotta velük a kapcsolatot, tudott meg érdekességeket, pletykákat, újdonságokat a versenyzőkről, edzőkről. Rendszeresen készített velük riportokat, és természetesen ezeknek a sportoknak az eseményeiről közvetített.

Az ökölvívás pedig Molnár Dani szakterülete volt.

Csakhogy az én évezredes barátomat az 1996-os olimpia előtt gerincsérv kínozta, és az ötkarikás játékokra való indulásunk előtt az orvosok kimondták a végső szót. Operálni kell, méghozzá azonnal! Dani mindent vállalt volna. Szenvedést, kínlódást, az esetleges súlyos következményeket is, ám a doktorok hajthatatlanok maradtak! "Ez nem játék, akár egész életére mozgásképtelenné válhat!"

Dani mindent tudott az ökölvívásról és Kokóról is, akivel valósággal összenőtt az évek alatt. Bejárt vele abba a kis kőbányai bunyóterembe, ahonnan a bajnok pályafutása elindult. Közvetítette addigi két Európa-bajnoki és egy világbajnoki diadalát. Teljes őszinteséggel beszélgetett vele sportszakmai, vagy akár magánéleti kérdéseiről. Ez még csak hagyján, de Kovács édesanyjával is olyan jóban volt, mint a saját mamájával.

Emlékszem, miként „hegyezte" magát Dani négy évvel korábban, Barcelonában Kokó mérkőzéseire.

Mint mindenki, ő is bízott a végső sikerben, de Kovács ott „csak" harmadik lett. 1996-ban azonban ő volt súlycsoportjának toronymagas esélyese.

Az 1996-os atlantai olimpia megnyitó ünnepségének belépőjegyei Forrás: AFP/Acog

Danit Atlantába való indulásunk előtti reggel műtötték.

A sikeres beavatkozás után este ott voltam kórházi ágyánál, és amikor búcsúzóul megszorítottam a kezét, még nem tudtam, hogy a stábvezető Novotny Zoli kire tudja majd bízni az ökölvívó-versenyek közvetítését.

(Egy olimpiai beosztás elkészítése felér egy végtelen kirakós játékkal, hiszen percre pontosan kell elkészíteni, közben figyelembe kell venni a távolságokat, innen Budapestről megtervezni az olimpiai közlekedési káoszt, miként lehet eljutni egyik közvetítési helyszínről a másikra, és a közvetítések után hogyan és mennyi idő alatt sikerül interjút készíteni.) Na, ebből a „kirakósból" kiesett egy bástya, Molnár Dani, és egy közvetítendő olimpiai arany-várományos sportág, az ökölvívás.

Kovács István ökölvívó Szántó Imre és Papp László (b-j) ökölvívó edzőkkel beszélget a Malév repülőgépen útban a XXV. nyári olimpiai játékokra, Atlantába Forrás: MTI/Honéczy Barnabás

Atlantáig hosszú volt az utazás. Novotny ezt az időt a beosztás átírásával töltötte, így amikor leszálltunk az olimpia városában, közölte a sakkozás eredményét. Én (is) közvetítem az bunyót. Tisztában voltam, hogy miként szoktam felkészülni egy közvetítéssorozatra – általában. Azt is tudtam, hogy a helyszínen már – úgy, ahogy szoktam, nem leszek képes. Ezt azonban a kisebbik bajnak éreztem.

A nagyobbiknak, hogy a barátom helyett kell közvetítenem.

Nem is tudom, miként érzékeltessem ennek a rám nehezedő problémának a súlyát. Egy világversenyt közvetíteni – megtiszteltetés. Egy olimpián még nagyobb. Ha pedig egy olimpián arra van esélye a riporternek, hogy sikerről számoljon be, az az élet hatalmas ajándéka. És ezt az ajándékot – ha nem is önszántamból – a barátomtól veszem el. Akivel több mint húsz évet dolgoztunk együtt. Akivel volt idő, hogy a külföldi, vagy vidéki közvetítések alatt többször aludtam, mint a saját feleségemmel. Azt nem mondhatom, hogy olykor nem vitatkoztunk, mert mindketten lobbanékony természetűek voltunk.

Megtörtént, hogy emelt hangon is beszélgettünk, ám ez csöppet sem zavart minket abban, hogy együtt járjunk angol órára, éjszakába nyúló Capitaly-partikat vívjunk, hogy én vezessem be őt a jégkorongozás rejtelmeibe.

(Ez olyannyira jól sikerült, hogy Molnár Dániel fiából, Dávidból első osztályú játékos lett.)

Kovács István (Koko) győzelmét ünnepli az eredményhirdetésen a kubai Arnaldo Mesa ellen, az aranyéremért vívott olimpiai ökölvívó mérkőzése után az atlantai olimpián, 1996-ban Forrás: MTI/Bognár Gábor

Az atlantai játékokon harmatsúlyban Kovács István magabiztosan lépegetett előbbre, aztán még előbbre. Lassan én is megszoktam, hogy nemcsak az uszodából, hanem az ökölvívó-csarnokból is közvetítek. (Kovács Istvánnak nem mindegyik meccsén voltam jelen, mert akadt olyan mérkőzése, amely alatt is az uszodában ültem.) Bár a mérkőzések utáni gyorsértékelések alkalmával, a „molnárdanis" bennfentes kérdések és az általa remekül ismert bunyósokkal való anekdotázások elmaradtak, de valahogy túléltem a dolgot. Következett az aranymeccs a kubai Mesa ellen. Az a mérkőzés, amiről a barátom annyira szeretett volna közvetíteni.

Tudtam, hogy a meccs színhelyétől vagy 8500 kilométerre, a János-kórház mögötti lakásában ez a hatalmas termetű torzonborz ember, azaz Dani, egy kicsit meghal ez alatt az összecsapás alatt. Azt is tudtam, hogy lehalkítja a televízió hangját, úgy nézi a meccset, és – annyira már ismertem őt – önmagának, magnóra le is közvetíti az olimpiai döntőt.

Molnár Dániel sportriporter, aki az 1996-os atlantai olimpián a budapesti betegágyából közvetítette Kovács István aranyérmét. A közvetítés élőben soha nem hangzott el, Kovács győzelme után egyszer került adásba - aztán soha többet Forrás: Fortepan

Valóban így történt. Hónapokkal később az a Molnár Dani-féle közvetítés el is hangzott a Magyar Rádióban. Vajon megvan-e még valakinek, valahol?

Jó lenne tudni. És újra meghallgatni.