Vágólapra másolva!
21. profi mérkőzésén is hibátlan maradt Thammanoon Niyomtrong, aki sorozatban tizenkettedik alkalommal védte meg a WBA szalmasúlyú világbajnoki övét.

A 29 éves thai bokcszoló ezúttal is hazájában húzott kesztyűt, és a keddi összecsapáson a teljesen ismeretlen japán Norihito Tanaka volt a kihívója. A találkozót a világelső végig irányította, a harmadik menetben le is ütötte riválisát, összességében pedig 120-107, 120-107, 119-108 arányú egyhangú pontozásos győzelmet aratott a továbbra is veretlen Niyomtrong, számol be a Profiboksz.hu.

A hangzatos Thammanoon Niyomtrong néven anyakönyvezett thai sportoló, ahogy azt az ismertebb küzdősportolók szokták tenni a hazájában, felvett egy még jobban csengő ringnevet. Ami történetesen megegyezik szponzorának, a világ egyik legnagyobb mirelit áruházláncának, a CP Freshmartnak a nevével (a CP a számos vállalatot tömörítő Charoen Pokphand konzorciumnak a rövidítése), így lett belőle az ellenfeleit rendre padlóra küldő Knockout CP Freshmart.

A bőkezű szponzor nevét egyébiránt több helyi harcos is viseli, de kétségkívül Knockout a legismertebb és legsikeresebb közöttük.