Vágólapra másolva!
A magyar férfi kardválogatott negyedik lett a luxembourgi világkupán, ezzel matematikailag is biztosította helyét a tokiói olimpián.

A szombaton egyéniben győztes, kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron, valamint a világbajnoki arany- és ezüstérmes Szatmári András, továbbá Gémesi Csanád és Decsi Tamás alkotta válogatott előbb 45-38-ra verte az ukránokat, majd a negyeddöntőben 45-40-re az amerikaiakat. Az elődöntőben 45-42-re kikapott az olaszoktól, a harmadik helyért rendezett mérkőzésen pedig 45-44-re a németektől.

A férfi kardcsapat kijutott a tokiói olimpiára Forrás: MTI/Illyés Tibor

A magyarok, akik a tavalyi világ- és Európa-bajnokságon ezüstérmet szereztek, valamint a vk-sorozatban is kiegyensúlyozottan és jól szerepeltek, már az olimpiai kvalifikációs sorozat utolsó előtti versenyét megelőzően is nagyon kedvező helyzetben voltak. Olimpiai indulásukkal hetek óta lehetett számolni, de - amint azt a hazai szövetség is megerősítette - most vált matematikailag is biztossá a részvételük, többek között azzal, hogy a franciák és az oroszok sem jutottak a legjobb négy közé.
Az olimpián a rangsor első négy helyezettje - ezek között van a magyar csapat - automatikusan indulhat, további négy együttes pedig földrészenkénti eloszlásban kerül a mezőnybe.

A nyári játékokon a csapatversenybe nevezett három vívó egyéniben is pástra léphet, a válogatottak küzdelménél pedig lesz még egy tartalék.

Luxemburg beugróként rendezte meg az egyéves sorozat utolsó előtti versenyét. A koronavírus-járvány miatt az eredeti helyszínen, Padovában nem lehetett lebonyolítani ezt a vk-fordulót, majd a beugró Tauberbischofsheim is kénytelen volt visszalépni. A kvalifikációs időszak két hét múlva, Budapesten ér véget a Gerevich-Kovács-Kárpáti viadallal.