Több sportoló is koronavírusos lett a londoni olimpiai selejtezőn

Három nap után félbeszakították a versenyt
Vágólapra másolva!
Márciusban az utolsó még megrendezett sportesemények egyike volt az ökölvívók olimpiai selejtezője, most többen is arról számolnak be, hogy a rendezvény után elkapták a koronavírust.

A BBC cikke szerint a résztvevők közül legkevesebb hatan lettek fertőzöttek. A török csapatban két sportoló és egy edző betegedett meg, a horvátoknál egy ökölvívó és két szakember lett fertőzött.

Marko Marovic, a horvát szövetség elnöke azt mondta, a szakemberek szerint a londoni verseny során betegedhettek meg a csapattagok.

Három nap után félbeszakították a versenyt Forrás: tokyo2020.org

A március 14-én kezdődött rendezvényt a vírus miatt két nap elteltével zárt kapussá tették, majd három nap után félbeszakították a világjárvány miatt.

A török csapat vezetője szerint nem tapasztaltak semmit, ami segített volna a fertőzés elkerülésében, nem voltak adottak a higiéniás feltételek.

A NOB szerint nem feltétlenül lehet párhuzamot vonni a verseny és a fertőzöttek között és a szervezők sem találkoztak olyanokkal, akik tüneteket produkáltak volna, ráadásul akkor még semmilyen intézkedés nem volt az országban a vírus terjedésével kapcsolatban.