Társoldalunk:

A gyapotszedő fia, aki Hitler előtt nyert olimpiai aranyérmeket

2020.03.31. 06:28

Jesse Owens az 1936-os olimpián négy aranyérmet nyert atlétikában. A sors különös iróniája volt, hogy egy gyapotszedő munkás fia éppen Adolf Hitler szeme előtt vált halhatatlan hőssé, ráadásul Berlinben barátságot kötött a németek aranyéremre is esélyes versenyzőjével. Negyven éve, 1980. március 31-én halt meg Jesse Owens.

A sport királynőjének királya elhunyt – írja nemes egyszerűséggel a Népszabadság 1980. április elsején az egy nappal korábban meghalt atlétáról. A hír nem került címlapra, a sportoldal jobb alsó sarkában, egy hasábon írt pár sort az akkori rovatvezető, Lukács László.

Jesse Owens egy egyetemi futóversenyen az Egyesült Államokban 1935 márciusábanForrás: Origo

A berlini olimpia felejthetetlen hőse, Jesse Owens, eredeti nevén James Cleveland Owens 66 évesen halt meg, tüdőrák végzett vele. A négyszeres olimpiai bajnok az 1936-os berlini nyári játékokon tízszer lépett a pályára. Négyszer a 100 méter elő-, valamint középfutamaiban és a döntőben, négyszer 200 méteren, kétszer 4X100 méteren, és hét ugrása volt távolban. A különlegesen arányos alkatú, 180 cm magas, fekete bőrű atléta mind a négy számban aranyérmet nyert. Csak egy ember nem tudta elviselni a 23 éves atléta fantasztikus teljesítményét. Amikor a fajgyűlölő náci vezér Hitlernek üdvözölnie kellett volna páholyában Owenst, hirtelen más dolga akadt, és sietve eltávozott a stadionból.

Jesse Owens 1913. szeptember 12-én született Alabamában, egy gyapotszedő munkás tizedik gyermekeként. Nagy nehézségek árán sikerült családjának biztosítania továbbtanulását. Az ohiói egyetemen hallatlanul könnyed, harmonikus mozgásával elkápráztatta a szakembereket, az újságíróktól az ébenfa antilop nevet kapta.

Jesse Owens minden idők egyik legjobb atlétája voltForrás: AFP/-

1935. május 25-én a michigani Ann Arborban páratlan bravúrt vitt végbe: egy egyetemközi viadalon, 70 perc leforgása alatt négy világcsúcsot ért el. 100 yardon beállította, majd 220 yard gáton és síkon javította a rekordot, s a futószámok közben, csak úgy mellékesen 813 cm-ig szállt a távolugrásban. Ezt az utóbbi, szenzációs világcsúcsát csak 25 év múlva tudták megdönteni.

Egy 1970-es vallomás

1970-ben így emlékezett vissza nem mindennapi életére Jesse Owens. A vallomásban az atléta szokatlan őszinteséggel beszélt életéről. Most ebből idézünk fel részleteket. 

Hét éves koromig senki nem nevezett niggernek, de csak azért nem, mert az Alabama állambeli Oakville-ben az első világháború éveiben egy részes bérlő magamfajta gyermeke, rabszolgák dédunokája, majdnem sohasem látta teljhatalmú urát, a fehér embert.

A mi urunk John Cannon volt, fent lakott a dombon egy nagy házban. Földjein nyolc néger család robotolt. Apám Henry Owens nagy területet bérelt, négy fia segített a munkában. Én nem dolgozhattam, olyan beteges voltam, hogy minden télen tüdőgyulladással ágynak estem.

Berlinben 2009-ben neveztek el utcát Jesse OwensrőlForrás: AFP/John Macdougall

Két télen, amikor apámnak annyi fát sem sikerült szereznie, hogy rendesen fűthessünk, majdnem meghaltam, édesanyám azonban mégis mindig valahogy csak talpra állított. 1921-ben Clevelandbe költöztünk, egészségi állapotom lassacskán javulni kezdett, s már elemi iskolás koromban néha alkalmi munkát vállalhattam; igaz, csak néhány fityinget fizettek.

Charles Riley tornatanár volt az első fehér ember, akit közelebbről megismerhettem. Amikor ötödikes koromban azt javasolta, hogy kezdjek atlétikai edzésre járni, nem azért tette, mert felfedezte bennem a jövő bajnokát, hanem éppen ellenkezőleg: mert hullajelöltnek tartott.

- Nem mehetek. Iskola után dolgozni szoktam - válaszoltam Riley-nak.
- Nem baj, Jesse! Mi volna, ha órák előtt jönnél edzésre?!

Így történt aztán, hogy ez a szerény, szemüveges, kistermetű tanító minden reggel negyvenöt perccel becsengetés előtt az iskola mögött várt rám és háromnegyed órát foglalkozott velem. Uzsonnát is hozott nekem, s amikor átnyújtotta, nyersen rám szólt: „Egyél, olyan vagy, mint egy csontváz!"

Riley atyai jósággal szeretett. Ő tétette meg velem az első lépéseket nemcsak a hírnév felé, hanem a fekete filozófia betegségéből való gyógyulásom irányában is. Riley személye bizonysága volt annak, hogy létezhet szeretet és megértés a különböző fajúak között.Eltelt néhány hónap, de a lábam csak olyan maradt, mint a szalmaszál. Abba akartam hagyni az egészet, mert tudtam, hogy nem kerülök be a csapatba.

- Hát ki akarja, hogy már az idén bekerülj? - válaszolta Riley. - A következő péntektől számítva még négy évet kell edzened, Jesse!

Amint megtudtam, hogy nem kell egyik napról a másikra megtáltosodnom, megszerettem a futást, és nyugodtabban tréningeztem kint a pályán. Később 100 yardos távon már az országos középiskolai rekordot megközelítő időt futottam, 1933-ban 100 yardon megdöntöttem a világrekordot: 9,4 másodperc volt az időm, pedig akkor még csak középiskolás voltam.

Jesse Owens a berlini olimpiánForrás: Origo

Hirtelen mindenki törődni kezdett velem. Az újságok interjúkat kértek, főiskolák vezetői írtak nekem, s elküldték képviselőiket különféle javaslatokkal: tandíjmentességet, új kocsit, hatszobás lakást ajánlottak fel.

Charles Riley elutazott az ohiói állami egyetem székhelyére, s felkereste Larry Snydert, az ország leghíresebb edzőjét. Vasárnap estére már vissza is tért, a dékán azt üzente, hogy nagyon örülne, ha a vezetése alatt működő főiskolát választanám, s felajánl három állást (kisegítő pincér a kollégium éttermében, segédkönyvtárosi beosztás, liftkezelés), hogy tandíjamat fizethessem, s feleségemet eltarthassam, ugyanis már tizenhét éves koromban megnősültem.

A Hét című újságban 1970.december 12-én jelent meg a szokatlan hangvételű interjúForrás: Arcanum

A kollégiumban sem volt könnyű, rengeteget kellett tűrnöm, sok megaláztatás ért. A többi néger atlétával együtt nekem is abban a rozoga épületben kellett elfogyasztanom az ebédemet, ahol mi, négerek külön étkeztünk. Ha a stadionba menet enni akartunk, fehér bőrű sporttársainknak előbb mindig ki kellett kémlelniük a terepet, hogy vajon minket, négereket befogadnak-e a vendéglőbe. Ha a válasz tagadó volt, kihozták nekünk az ételt.

Az atlétikában kerestem vigaszt, mintha a szívembe markoló düh és félelem elől futottam volna, mintha teljesítményemmel visszaütöttem volna, mintha örökké bizonyítanom kellett volna valamit.1936 nyarán, amikor egyetlen jó ruhámban és a zsebemben összesen 7,40 dollárral hajóra szálltam, hogy Németországba menjek az olimpiára, ugyanazt a görcsös félelmet éreztem. Négerek már máskor is részt vettek és győztek az olimpiákon, de kivételesen sokat vártak tőlem. Miközben Hitler állig felfegyverezte országát az egész világ ellen, az olimpiai játékokat fajelméletének igazolására akarta felhasználni. Valamiképpen tehát Hitler és az árja felsőbbrendűség-mítosza ellen kellett versenyeznem.

Négy versenyszámban indultam. Hitler minden reménye legjobb atlétájában, Luz Longban volt: hátha az egyik számban legyőz engem. Én állítottam be a távolugrás világrekordját, s Long volt az egyetlen, aki megközelítette.

Jesse Owens mellett a németek bajnoka, Luz Long a berlini olimpiánForrás: AFP/Corr

A selejtezőben Long már első ugrásával megdöntötte az olimpiai rekordot. Amikor én következtem, Hitler felemelkedett a helyéről és távozott. Dühös lettem, halálos gyűlöletet éreztem. Elvétettem az első ugrást. A második eredményem sem volt elegendő a döntőbe jutáshoz. Már csak egy próba volt hátra, s én bizony pánikba estem. A közelemben állt Long, a barátaival beszélgetett. Magas, nagyszerű testalkatú, vöröses-szőke fiatalember volt. Árja. Reszketve odébb álltam. Úgy éreztem, visszakerültem Oakville-be. Megint csak egy nigger maradtam. Valaki váratlanul karon fogott. Megfordultam. Long égkék szeme mosolygott rám: "Sokkal többre képes, be kell jutnia a döntőbe" - mondta. "Mi hozta ki a sodrából? Hitler gesztusa?"

Magamhoz tértem, feloldódott a görcsös félelem. A harmadik ugrás kitűnően sikerült.

A következő néhány estén sokat beszélgettem Longgal, magunkról s a világról. Ez volt életem legszebb barátsága fehér emberrel. A sors úgy rendelte, hogy soha többé nem találkozhattunk. Luz Long meghalt a második világháborúban. (Jesse Owens később visszatért Berlinbe, ő lett Long egyik fiának esküvői tanúja is – a szerk.) Négy aranyérmemből három versenyt Long biztatása mellett nyertem meg.

A távolugrásban elszántan versenyeztünk, amikor én nyertem, Long - Hitler legnagyobb megdöbbenésére - magához ölelt, majd a dobogón magasba emelte iobb kezemet, s odakiáltotta a nevemet a hatalmas tömegnek, a hideg végigfutott a hátamon. A stadion tömege pedig visszhangozni kezdte a nevemet. Hála Luz Longnak ismét kievickéltem a gyűlölködésből.

Amikor Berlinből visszatértem, olyan konfettiesős diadalmenetben volt részem, amilyennel még kevés személyiséget fogadtak, tízezrek vártam rám. Bizalmaskodva hívtak meg egy pohár italra, vacsorára vagy éppen a jachtjukra, de állást egyikük sem ajánlott.

Jesse Owens célba érése a 100 méter berlini döntőjébenForrás: AFP/-

Egy este felkeresett a lakásomon két fehér vállalkozó. Volt egy ötletük: néger kosárlabdacsapatot akartak létesíteni, s a reklámhoz egy névre volt szükségük. Nem a csapatba kellettem nekik, hanem azt akarták, hogy én, „a Föld leggyorsabb embere", minden este a meccs előtt versenyt fussak rövidtávon egy telivérrel. Bizalmasan közölték velem azt is, hogy mindig mindenképpen én leszek a győztes, mert a starter pisztolyát a ló füle mellett fogja elsütni, s amíg a megrémült állat magához tér, nagy előnyre tehetek szert. A hányinger környékezett.

- Tárgytalan! - válaszoltam nekik.
- Hát, gondolja meg jól a dolgot, mi még visszatérünk.

Amikor visszatértek, olyan volt a hangom, mintha egy idegen mondta volna, vállaltam. Többé már nem a büszke olimpiai győző voltam, hanem látványosság. Életünkben először anyagilag gondtalanok voltunk. Vettünk egy szép házat, s utazgattunk is. így aztán, amikor beállított hozzám egy másik illető, s tudtomra adta, hogy játszva kereshetek egymilliót, elfogadtam az ajánlatát. Rövidesen mindenütt láthatók voltak a Jesse Owens Tisztító Vállalat reklámjai.

Elkezdtem költekezni, mégpedig úgy, ahogy az már a világ leggyorsabb emberéhez illik. 1939-ben aztán teljesen váratlanul a cég megbukott, rám maradt a tartozás.

Eladtuk a házat, s megint nagyon szűkösen éltünk kétszobás detroiti lakásunkban, ötvenkilenc hónapig egyidejűleg három állást vállaltam, hogy kifizethessem a tartozást. Pokolian nehéz évek voltak. Hülye voltam, az a fajta hülye, akit semmiféle főiskola nem okosíthat meg. Mert elfelejtettem, milyen nehéz volt a világ leggyorsabb emberévé válni. Pedig mennyit izzadtam, mennyit kínlódtam, aztán mégis kezdtem hinni a könnyű érvényesülés lehetőségében.

Jesse Owens a berlini olimpián a távolugrást is megnyerteForrás: AFP/Corr

Amikor végre pénzügylieg talpra álltam, már 40 éves voltam, s rájöttem, nem találtam meg az életem értelmét. Ha visszapillantok az életemre, be kell látnom, hogy sokszor közeledtem az erőszakot hirdetőkhöz, sokszor majdnem átmentem a harciasak táborába. Ehhez legközelebb azon a napon álltam, amikor lelőtték Martin Luther Kinget. Ismertem, szerettem Martint, még mielőtt nemzeti jelentőségű személyiséggé vált volna.

Amikor őt gyászoltam, az orromban ismét éreztem Oakville gyapotföldjeinek rég elfelejtett illatát.

Évszázadokig rabszolgaként túrtuk a földet, amíg kiemelkedett közülünk egy olyan ember (Martin Luther King), amilyen ő volt. S mégis, mint egy filléres áruházban vásárolt gyertya lángját, úgy oltoltták ki az életét."

Végjáték

Franklin D. Roosevelt elnök félt attól, hogy ha látványosan megünnepli a fekete sportolókat, elveszíti a déli államok - korábban a legnagyobb rabszolgatartó, ennek megfelelően a „legrasszistább" államok - támogatását és szavazatait, így még egy nyamvadt táviratot sem küldött Owensnek, a tiszteletére rendezett fogadáson, a patinás Waldorf-Astoria Hotelben pedig bőrszíne miatt csak a teherliftet használhatta. Amerikában nem változott semmi, ugyanúgy nem vegyülhetett fehér társaival, ugyanúgy hátul kellett ülnie a buszon, de ennél is szomorúbb volt, hogy bár több reklámszerződéssel is megkeresték, az amerikai sportági szövetség emiatt megvonta tőle az amatőr státust, ezt látván viszont a szponzorok is visszakoztak, úgyhogy a hazájának a nagy ideológiai ellenfél szeme láttára dicsőséget szerző, négyszeres olimpiai bajnok hős két szék között a padlóra került: se sport, se pénz.

A rémálomnak az ötvenes években lett vége, amikor - nem kis részben az olyanoknak köszönhetően, mint ő, vagy Jackie Robinson, az MLB első színes bőrű játékosa - kezdtek lazulni a társadalmi beidegződések, és a haza hősei bőrszínüktől függetlenül végre megkapták a nekik járó elismerést.

Jesse Owens vendégként az 1972-es müncheni olimpiánForrás: AFP

Jesse-t a republikánus Dwight Eisenhower elnök 1955-ben a sport nagykövetének nevezte ki, később megkapta a két legmagasabb amerikai polgári kitüntetést: 1976-ban Gerald Fordtól az Elnöki Szabadság Érdemrendet, 1990-ben pedig a Kongresszusi Aranyérmet - ezt már nem élhette meg, özvegye vette át helyette.

Owens rászokott a cigarettára, erős dohányos lett: 35 esztendőn keresztül minden nap elszívott egy dobozzal, halálához is ez vezetett végül. 1979-ben agresszív tüdőrákot diagnosztizáltak nála, ami 1980. március 31-én, 66 évesen el is vitte a minden idők egyik legnagyobb és legnagyobb hatású sportolóját.

(Az írás, amelyből a részletek származnak A Hét című folyóirat 1970. decemberi számában jelent meg, további részleteket pedig a Nemzeti Sport 2017. szeptember 14-i számából vettünk.)

A cikket az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével írtuk meg.