Társoldalunk:

A tokiói olimpia elhalasztása hatással lehet a szapporói pályázatra

2020.03.30. 13:23

A tokiói olimpia elhalasztása hatással lehet Szapporónak a 2030-as téli ötkarikás játékokra tervezett pályázatára.

A tokiói olimpia szervezőbizottságának egyik tagja úgy véli, hogy a maratoni és a gyalogló számok otthonául kijelölt Szapporónak a továbbiakban is több problémával kell megbirkóznia, és ez befolyásolhatja a helyi lakosok hangulatát.

"Azt hiszem, mindent meg kell magyaráznunk az érintett embereknek" - tette hozzá a Kyodo japán hírügynökség által név szerint nem említett szervező.

Az északi Hokkaido sziget fővárosa csak tavaly októberben lett a nyári olimpia egyik helyszíne, a Tokióban várható meleg miatt itt rendezték volna a maratonfutást és a gyaloglást. Emiatt aztán Szapporóban egyes felújítási munkálatokat, turisztikai központok renoválását át kellett ütemezni. Most viszont, hogy a nyári játékokat a koronavírus-járvány miatt 2021-ben tartják, további gondok jelentkeznek, amelyek kihatással lesznek az ott élők mindennapjaira. Ráadásul még nem eldöntött, hogy ki és milyen arányban állja a csúszás miatti többletköltségeket.

A tokiói olimpia elhalasztása hatással lehet Szapporónak a 2030-as téli ötkarikás játékokra tervezett pályázatáraForrás: The Yomiuri Shimbun/Yomiuri/Takuya Matsumoto

A város tervezi, hogy pályázik a 2030-as téli olimpia és paralimpia rendezési jogára, de ezeket a törekvéseket most alaposan megzavarta a tokiói játékok halasztása. A maratonfutás és gyaloglás ötkarikás versenyét a szapporóiak egy "lépcsőfoknak" tartják a kandidálásban. A 2030-as helyszínről elvileg jövő júniusban - azaz lehet, hogy a nyári olimpia előtt - döntene a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

Az egyik szapporói városvezető - ugyancsak név nélkül - úgy nyilatkozott, a tervek szerint idén, az olimpia után lett volna egy közvélemény-kutatás a helyiek között a 2030-as szándékról, de ezt most minden bizonnyal a nem megfelelő időzítés és közhangulat miatt elhalasztják.