Vágólapra másolva!
Kedden először Kapás Boglárka, világbajnok úszó jelentette be közösségi oldalán, hogy a felkészülés folytatásához két negatív koronavírus-tesztre lett volna szüksége, ebből az első sikerült is, a második azonban már pozitív lett. Nos, hasonlóan járt a világbajnoki bronzérmes Kozma Dominik is.

A 28 éves sportoló saját Instagram-oldán, a történetei között osztotta meg a hírt egy képpel, melyen az alábbi szöveg olvasható:

„Úgy tűnik hiába egy negatív teszt, ha a másodikra lesz csak kimutatható a vírus... TÉNYLEG #maradjotthon!!"

Kozma Dominiket telefonon értük utol a posztját követően:

„Semmi bajom nincs egyelőre, csak be vagyok sz..va. Doki még nem volt, csak a teszt volt meg, és hogy hívjam fel emiatt a körzeti orvost, akit még nem sikerült utolérnem. Még annyit mondtak ez ügyben, hogy a járványügy keres majd engem."