Kapás Boglárkának pozitív lett a koronavírustesztje

swim Horizontal
Gold medallist Hungary's Boglarka Kapas celebrates during the medals ceremony after the final of the women's 200m butterfly event during the swimming competition at the 2019 World Championships at Nambu University Municipal Aquatics Center in Gwangju, South Korea, on July 25, 2019. (Photo by Oli SCARFF / AFP)
Vágólapra másolva!
Megfertőződött az új típusú koronavírussal Kapás Boglárka világbajnok úszó - jelentette be hivatalos oldalán.

Az olimpiai bronzérmes sportoló kedden a Facebook-oldalán tette közzé, hogy a felkészülés folytatásához két negatív tesztre lett volna szüksége, ebből az első sikerült is, a második azonban már pozitív lett.

- mondta a 26 éves versenyző, aki egyúttal felhívta a figyelmet a védekezés és az otthon maradás fontosságára, valamint a saját állapotáról is beszélt:

„Egyelőre jól érzem magam, semmilyen tünetet sem érzek. Épp ezért is szerettem volna felhívni a figyelmet arra, hogy ha úgy is érzitek, nincs semmi bajotok, akkor is nagyon vigyázzatok.

Tényleg, ha tehetitek, maradjatok folyamatosan otthon, mert így is lehettek fertőzők, hogy nincs semmi bajotok, és nem gondolnátok, hogy betegek vagytok" − mondta a videóban Kapás.

Kapás Boglárka a 2016-os riói olimpián 800 méter gyorson szerzett bronzérmet, tavaly nyáron a kvangdzsui világbajnokságon 200 méter pillangón nyert.