Halep: így legalább két évig vagyok wimbledoni bajnok

tennis Horizontal
Simona Halep Serena Williamset győzte le a wimbledoni tenisztorna döntőjében
Vágólapra másolva!
Simona Halep próbálja a pozitívumokat is megtalálni a koronavírus-járványban, amely miatt a teniszezők idénye is teljesen leállt.

"Próbálom pozitívan nézni, így két évig leszek címvédő, ezzel együtt tudok élni" - mondta a wimbledoni Grand Slam-torna törléséről a román játékos. A 28 éves Halep a hazájában tartózkodik és 22 napja házi karanténban van, csupán futni hagyja el a lakhelyét. A férfi tornákat szervező ATP és a nőit rendező WTA egyelőre július közepéig, azaz a füves pályás szezon végéig törölte a versenyeket, de Halep szerint ennél is hosszabb lesz a szünet, akár az egész év is rámehet a világjárványra.

"A legrosszabb forgatókönyv, ami a fejemben létezik, hogy akár az egész év törölve lesz. A reményem az, hogy az év utolsó Grand Slam-tornáját, az augusztus 31-én kezdődő US Opent megtartják, ugyanakkor kétségeim vannak, mert a házigazda New York komoly bajban van" - mondta Halep az Eurosportnak. Halep arról is beszélt, soha ilyen hosszú ideig nem fordult elő vele, hogy nem fogott ütőt a kezében. Legutóbb februárban a dubaji tornán tette. Hozzátette, ezt az állapotot további egy hónapig szeretné fenntartani. A korábbi világelső a pozitívumok között említette azt is, hogy délelőtt 10 és 11 között szokott felkelni, s nagyon élvezi, hogy sokat alhat, nem kell ébresztő órát használnia, nincsenek programjai, csak felkel, amikor éppen felébred. Elmondása szerint a késői reggeli után csak futni szokott.