Döntöttek a birkózók olimpiai kvalifikációs versenyeiről

Lőrincz Tamás, Lőrincz Viktor, Korpási Bálint
Lőrincz Tamás, Lőrincz Viktor és Korpási Bálint hazaérkezése a kazahsztáni vb-ről
Vágólapra másolva!
A nemzetközi szövetség (UWW) döntött a 2021-es tokiói olimpia birkózóversenyeinek kvalifikációs rendjéről.

Az új dátumhoz alkalmazkodva az idén márciusra tervezett, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztott kontinentális selejtezők egy évvel eltolódva maradnak márciusban, és az eredeti fogadó városukban. Így

az európai kvalifikációt Budapesten rendezik meg 2021. március 18. és 21. között, a világselejtezőt pedig április végén Szófiában tartják majd.

Nenad Lalovics, az UWW elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságának tagja így nyilatkozott a döntéssel kapcsolatban:

„Naptárunkat a NOB-bal és a tokiói olimpia új időpontjával összhangban terveztük meg, s fontosnak tartjuk a fogadó városokkal és az érintett nemzeti szövetségekkel közös munkánk folytatását."

Az UWW ezen felül úgy döntött, hogy

törli a 2020. június 30-ig tervezett összes nemzetközi versenyét,

s azt javasolta, hogy a nemzeti szövetségek hasonlóan tegyenek a saját eseményeikkel a résztvevők egészségének megóvása érdekében.

Fontos még kiemelni, hogy azok a sportolók, akik jövőre teljesítik a minimális életkor követelményeit, jogosultak lesznek a szereplésre az olimpiai eseményeken, de senkinek sincs lehetősége országváltásra.

A kvóták kiosztási rendje változatlan marad, ami magyar szempontból azt jelenti, hogy egyelőre a tavalyi nur-szultani világbajnokságról négy kvalifikációs hellyel rendelkezik a válogatott.