Froome: közel teljesen felépültem, mire kitört a járvány

cycling TOPSHOTS Horizontal CYCLING ROAD RACE BUST SIDE BY SIDE START LINE
Chris Froome és Geraint Thomas, az Ineos-csapat két sztárja
Vágólapra másolva!
Szinte teljesen felépült tavalyi súlyos sérüléséből Chris Froome, a britek négyszeres Tour de France-győztes országúti kerékpárosa, ám az idény a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt.

A hétszeres Grand Tour-győztes 34 éves versenyző több mint féléves kihagyása után februárban az Egyesült Arab Emírségekben rendezett, a világjárvány miatt lerövidített körversenyen tért vissza. Mint csapata, az Ineos vasárnapi virtuális viadala alatt fogalmazott: az edzésmunkája is a tervek szerint haladt a kényszerszünetig.

"Továbbra is végzek kerékpár nélküli speciális gyakorlatokat, hogy erősítsem a sérült jobb oldalt, ám ismét visszatérek a normál edzésmunkához"

- hangsúlyozta Froome, aki tavaly júniusban a Tour de France-ra készülve hatalmasat bukott a Critérium du Dauphiné elnevezésű franciaországi viadalon:

54 kilométer/órás sebességgel lefelé száguldva nekiment egy falnak, eltörte a combcsontját, a jobb könyökét, valamint több bordáját is.

Októberben kezdte meg a könnyített edzéseket, majd novemberben újabb műtéten esett át, amely során a csípőjéből egy fémlemezt, könyökéből pedig csavarokat vettek ki.

Froome elmondta, az elmúlt időszak a családról és az edzésekről szólt: minden nap rengeteg időt tölt a gyermekeivel, emellett görgős tréningekkel és edzőtermi feladatokkal készül a folytatásra.