Társoldalunk:

Az egész kerékpáros naptárat felforgatta a Tour de France új időpontja

2020.04.15. 13:52

A koronavírus-járvány miatt bő másfél hónappal később, augusztus 29. és szeptember 20. között rendezik meg a Tour de France-t - adta hírül a versenyt szervező ASO és a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség szerdán.

A nemzetközi szövetség (UCI) szerdai közlése szerint augusztus 29. és szeptember 20. között rendezik meg az eredetileg június 27. és július 19. közöttre kiírt viadalt.

A kerékpáros világ egyöntetűen támogatta az elképzelést, azok is, akik nem kedvelnek minket. Néhány csapat azt közölte, hogy becsukhatnak, ha 2020-ban nem lesz Tour. A Tour az újratervezett versenynaptár alapja kell hogy legyen- mondta Christian Prudhomme versenyigazgató.

A 107. Tour de France bő másfél hónappal később kerülne megrendezésreForrás: AFP/Jeff Pachoud

Közlése szerint a háromhetes viadal útvonala 99 százalékban változatlan marad majd, azaz Nizzában lesz a "nagy rajt" és hagyományosan Párizsban a befutó.

Prudhomme arról is beszélt, korábbi időpont is felvetődött, de a versenyzőknek kell néhány hónap, hogy megfelelően felkészüljenek egy olyan versenyre, mint a Tour.

A halasztás hétfőn vált szinte biztossá, mivel Emmanuel Macron francia államfő július közepéig eltolta a tömegrendezvényekre vonatkozó tiltás időpontját.

A Tour új időpontja alaposan átalakíthatja az országúi kerékpársport versenynaptárát az év hátralévő részére. A tervek szerint a (fél)szezon a nemzeti bajnokságokkal kezdődne az augusztus 22-23-i hétvégén.Szinte kizárt, hogy az eredetileg augusztus 14. és szeptember 6. közötti három hétre kiírt Vuelta Espana kerékpárverseny a Tourral átfedésben marad. Továbbá a Tour párizsi befutójának napján kezdődik Svájcban az országúti világbajnokság (szeptember 20-27.). Az UCI közleményében az áll, hogy marad az eredeti időpont az eseménynek.

Nagy kérdés, hogy ősszel mikor rendeznék meg így a spanyol körversenyt, ugyanis a májusi Giro d'Italia a tervek szerint egy októberi, világbajnokság utáni dátumot tűzött ki céljának. Viszont ha azt nézzük, hogy Spanyolországban még novemberben is kellemes, meleg időjárás a jellemző, akkor nem biztos, hogy gondot okozna a halasztás a Vueltának sem.

A Tour de Hongrie szervezői már korábban bejelentették, hogy a májusi időpont ellehetlenülése után egy októberi hetet fognak majd választani a versenynek.