Már ötvenöt tagországa van a Nemzetközi Teqball Szövetségnek

teqball
Vágólapra másolva!
Az áprilisi tagfelvételt követően már 55 ország alkotja a Nemzetközi Teqball Szövetséget (FITEQ).

Legutóbb Indonézia, Kirgizisztán, Libéria és Szváziföld csatlakozott a magyar fejlesztésű sportág nemzetközi szervezetéhez, amely 2017-es alapítása óta gyorsan bővül.

"Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy mindössze három év alatt öt kontinensen több mint ötven nemzeti szövetség jött létre. Ez megmutatja a teqball erejét és lehetőségeit" - idézi Borsányi Gábor FITEQ-elnököt az insidethegames.biz portál.

Egyre népszerűbb a magyar fejlesztésű sportág Forrás: Teqball Sajtó

Januárban a FITEQ megtette az első lépést, hogy tagja lehessen a nemzetközi sportszövetségek világszervezetének (GAISF), az Ázsiai Olimpiai Tanács és az Afrikai Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetsége pedig már elismerte a sportágat és annak nemzetközi szövetségét.

Gattyán György alelnök elmondása szerint megbeszéléseket folytatnak további 150 országgal annak érdekében, hogy hozzák létre nemzeti sportági szövetségüket, és ehhez igyekeznek minden támogatást megadni.