Vágólapra másolva!
Aján Tamás még a múlt héten mondott le a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöki posztjáról a személyét körülvevő doppingolással és sikkasztással kapcsolatos vádak miatt a szervezet végrehajtó bizottságának nyomására. A korábbi vezetőt most a súlyemelés tiszteletbeli nagykövetének nevezték ki. Ajánnak ugyanis ez volt az egyik feltétele, hogy távozzon az elnöki posztról. A kinevezésnek nem mindenki örül, s akkor még nagyon finoman fogalmaztunk.

A 81 éves sportdiplomatával kapcsolatban a német ARD csatorna még a január 5-én bemutatott filmjében azt állította, hogy a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával. Emellett hírt adott két svájci bankszámláról, amelyre 1992-től 23 millió dollár (csaknem 7 milliárd forint) érkezett. Ez az összeg nem szerepelt az IWF mérlegében,

és 5,5 millió dollár sorsa, mely felett Aján rendelkezett, máig tisztázatlan.

Az ARD most újabb részletekkel állt elő, és tovább támadja Ajánt. Ezt ebben a cikkben olvashatja el.

Überraschender Deal mit Ajan: IWF ernennt Ex-Präsidenten zum "Botschafter"

Der Gewichtheber-Weltverband IWF macht im Zuge des Rücktritts von Tamás Aján überraschende Zugeständnisse an seinen langjährigen Präsidenten. Aján (81), der sein Amt nach 20 Jahren an der Spitze des Verbandes infolge der ARD-Dokumentation "Der Herr der Heber" auf Drängen des IWF-Vorstands niedergelegt hat, soll dem Gewichtheben als "Botschafter" erhalten bleiben - trotz laufender Ermittlungen und schwerer, bislang nicht widerlegter Vorwürfe.

Az előbbiek tükrében még a szakmabelieket is meglepte az, hogy

az IMF vezetőségének két legfontosabb tagja mindenki más tudta nélkül tárgyalt Ajánnal az új pozíciójáról. Az IWF-et vezető amerikai Ursula Papandrea és az iraki főtitkár Mohammed Jaloud tette meg mindezt.

Ez azért is különös, mert a súlyos vádak alól még nem tisztázta magát a korábbi elnök, és a vele szembeni vizsgálat sem zárult le.

Érdemes felidézni azt a nyilatkozatot, amelyet Aján tett a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában. Akkor azt mondta, hogy

nem szeretett volna tiszteletbeli elnök lenni, amiből több is van az IWF-nél. Ő a sportág tiszteletbeli nagykövete lesz, a cím segítségével pedig el tud majd menni minden olyan versenyre, amelyre szeretne.

Az ARD honlapján megjelent cikk szerint az IWF megbízott elnöke, az amerikai Ursula Papandrea, valamint főtitkára, az iraki Mohammed Dzsalúd állapodott meg a nagyköveti címről a magyar sportvezetővel, aki ráadásul ismeretlen összegű végkielégítést is kap. A nemzetközi szervezet főtitkára, Mohammed Jaloud azzal indokolta a kinevezést, hogy

A kinevezésnek a súlyemelő berkekben belül sem örült mindenki, a német szövetség első embere, Christian Baumgartner azt mondta:

„Ezt nagyon nehéz nekem komolyan venni. Ez csak egy rossz vicc. Nevetséges, ami itt zajlik."

Az IWF elnökségi tagjai közül sem ért mindenki egyet a döntéssel, Maxim Agapitov azt nyilatkozta, hogy:

- mondta az orosz elnökségi tag.

Az IWF-fel kapcsolatban április 24-én született az a döntés, hogy Budapestről a svájci Lausanne-ba költözik a szervezet központja.