Társoldalunk:

Új időpontot kapott a Giro d'Italia és a Vuelta

2020.05.05. 16:57

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) kedden kijelölte a Giro d'Italia, a Vuelta a Espana és az öt legnagyobb egynapos viadal új időpontját.

A módosított versenynaptár szerint az olasz és a spanyol körverseny fedné egymást, ugyanis a Giro október 3-tól 25-ig tartana, míg a Vuelta október 20-án venné kezdetét és november 8-án érne véget. A Giro első három szakaszát Magyarországon, a Vueltáét Hollandiában rendezték volna, utóbbit törölték az útvonalból, az olaszok pedig valószínűleg új szakaszokat jelölnek ki. Budapest 2021-ben, a hollandiai Utrecht pedig 2022-ben szeretne otthont adni a rajtnak. 

Richard Carapaz, a Giro d'Italia címvédőjeForrás: AFP/Luk Benies

A legnagyobb egynapos futamokból négyre szintén októberben kerülne sor, a kivételt a Milánó-Sanremo jelenti, amely a mostani tervek szerint augusztus 8-án lenne. A Liége-Bastogne-Liége október 4-re, a flandriai körverseny október 18-ra, a Paris-Roubaix október 25-re, a lombardiai körverseny pedig október 31-re került.

Az UCI korábban augusztus 1-ig minden versenyt elhalasztott, a Tour de France új időpontját pedig már korábban kijelölték, ugyanis a francia szervezők augusztus 29. és szeptember 20. között kívánják lebonyolítani.

Az átdolgozott versenynaptár szerint a szezon augusztus elsején a Strade Bianche nevű egynapossal folytatódna, a Tour szokásos felvezető versenye, a Dauphine augusztus 12. és 16. között, a Giróé, a tirrén-adriai viadal pedig szeptember 7. és 14. között lenne.