Ellopták Wichmann Tamás sírjáról a sírkeresztet

Résztvevők Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes kenus búcsúztatásán a Farkasréti temetőben 2020. március 3-án. Wichmann Tamás február 12-én hunyt el hosszan tartó, súlyos betegség után, 72 éves korában.
Vágólapra másolva!
Ismeretlen tettesek megrongálták Wichmann Tamás sírját. A március 3-án eltemetett kilencszeres világ-, háromszoros Európa-bajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes kenus sírjáról ellopták a keresztet.

Az esetről Wichmann Ákos, a legendás kenus fia számolt be a közösségi oldalán:

"Tegnap vettük észre, hogy valaki ellopta édesapám, Wichmann Tamás sírjáról a keresztet. Nem kívánom minősíteni a tettet, nem szórok átkokat, s feljelentést sem teszek.

Wichmann Tamást március 3-án temették el Fotó: Csudai Sándor - Origo

Tény azonban, hogy a tettes édesapámon kívül több, a sírban nyugodó családtaggal szemben is kegyeletsértést követett el. Oktalanul. Biztosíthatok mindenkit, egyikük sem szolgált rá ilyen magatartásra.

s amennyiben emberként tekint magára, úgy tegye jóvá a hibát: S ahogy elvitte, névtelenül és titokban tegye vissza édesapám sírkeresztjét a helyére.

Wichmann Tamás február 12-én halt meg 72 éves korában, hosszan tartó betegség után.

Eltemették a kenus legenda Wichmann Tamást - galéria

A kétszeres olimpiai ezüstérmest a Farkasréti temetőben búcsúztatták.

Kenulapátokkal tisztelegtek az eltemetett Wichmann Tamás előtt

A Farkasréti temetőben kedden utolsó útjára kísérték Wichmann Tamás kilencszeres világ-, háromszoros Európa-bajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes kenust, aki február 12-én halt meg 72 éves korában. Régóta nagyon beteg volt. A gyászolók között családtagjai mellett barátai, tisztelői, más sportágak képviselői, de elsősorban kajakosok és kenusok rótták le tiszteletüket az 1970-es évek Magyarországának egyik legnépszerűbb sportolója előtt.