Társoldalunk:

Hosszú Katinkáékban házi versenyekkel tartják ébren a tüzet

2020.05.24. 08:24

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka mellett a világbajnoki aranyérmes Kapás Boglárka és Milák Kristóf is elindult azon a Duna Arénában rendezett zártkörű háziversenyen, ami végre kihívást jelentett a nemzetközi próbatételeket nélkülözni kényszerülő magyar úszók számára.

A háziverseny ugyan nem volt hivatalos, egyenruhás versenybírók sem sorakoztak fel a rajtkövek mögött, mégis volt valami szívderítő, a jövőre nézve pedig bíztató ebben az eseményben. A hiánypótló háziverseny kezdeményezője Selmeci Attila, Milák sikereinek kovácsa, „forgatókönyvírója" pedig Virth Balázs, az olimpiai bronzéremmel is büszkélkedő Kapás edzője volt, de az edzőtársaik támogatására is szükség volt.

Kicsit tartottam attól, hogy kudarcot vallunk, de amikor elbúcsúztunk a versenyzőktől és mi edzők egymástól, mindenki elégedett volt. Máris megállapodtunk abban, hogy négy hét múlva néhány újítással következik a folytatás – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Selmeci Attila, aki már az uszodák bezárása után azt hangoztatta, hogy a versenyzőket nem lehet a végsőkig versengés nélkül hagyni. 

Milák Kristófnak nagyon hiányzott már a megmérettetésForrás: MTI/Kovács Tamás

Miután néhány nappal ezelőtt az is kiderült, hogy a december közepére tervezetett rövidpályás úszó-világbajnokságot is csak jövőre lehet megrendezni Abu Dzabiban, teljesen kiüresedett az idei nemzetközi versenynaptár. Ennél rosszabb hírt nem is kaphattunk volna. Nekünk, mestereknek, akik a tanítványainkat legjobb tudásunk szerint igyekeztük felkészíteni az országos bajnokságra, a budapesti Európa-bajnokságra, de főképpen az olimpiai csúcseseményre, a halasztások motivációromboló sorozata után kutyakötelességünk, hogy ne hagyjuk kialudni a tüzet a versenyzőkben. A mi kis háziversenyünket nem vertük nagydobra, a stopperrel mért időket sem hozzuk nyilvánosságra, mert a lényeg egész más volt. A Duna Arénában edzéseket tartó társaimmal összefogva sikerült színt vinnünk a versenyzők szürke hétköznapjaiba, amire mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy azok jelenleg boldogságot és biztonságot sugárzók." – hangsúlyozta az ötletgazda Selmeci Attila.

A versenyzők már nagyon várták ezt a kihívást, és most arra számítanak, hogy az első háziversenynek – amelynek első napján 2000, a másodikon pedig döntően 400 méteres távokat tettek meg – lesz folytatása.

Néhányan meglepően jól úsztak, mások egyelőre csak harcoltak a vízzel, amin nem lehet csodálkozni. Hónapokon át csak szárazföldön edzhették magukat, voltak, akik érettségiztek, vagy betegeskedtek, közben úgy elpárolgott a vízérzékük, ahogy eddigi pályafutásuk alatt talán még soha. Most viszont az okoz fejtőrést, hogy miként lehet folyamatosan motiválni őket. Nagyszerű ötleteket dobtak be az edzők a közösbe, legközelebb például délelőtt már előfutamokat, délután pedig döntőket fogunk a programba iktatni, egyre inkább közelítve egy „igazi" verseny lebonyolításához. Ami lehet – nem tudni még, hogy pontosan mikor – az országos bajnokság, egy vagy két pénzdíjas erőpróba, amelyhez már a szövetség segítségét kell kérnünk. Ez egyelőre a jövő zenéje, annak viszont nem kicsi az esélye, hogy nem csak Budapest, hanem ugyanakkor Győr és Szeged is megrendezi a maga háziversenyét, az összehasonlítás után még értékesebb visszajelzéseket kaphatunk. Lesznek majd, akik növekvő önbizalommal haladnak tovább, mások remélhetően észbe fognak kapni, rájönni arra, hogy valamin változtatni kell. Szívemből kívánom, hogy minden magyar válogatott tartson ki eredeti terveinek megvalósítása mellett, még ha az is megtörténhet, hogy arra jövő májusig, az új időpontú budapesti Európa-bajnokságig várnia kell." – mondta befejezésül Selmeci Attila, hozzátéve, hogy az úszósportnak feltehetően veszteségei is lesznek.