Társoldalunk:

Egyszerűsített olimpiában gondolkoznak a japánok

2020.06.04. 12:19

Egyszerűbb, ugyanakkor a nézőket több szabállyal kötő olimpia megrendezésében gondolkozik a tokiói szervezőbizottság a jövő nyári játékokat illetően.

A koronavírus-járvány miatt egy évvel későbbre, 2021. július-augusztusra halasztott tokiói nyári olimpia szervezői már gőzerővel dolgoznak azon, hogy biztonságosan meg tudják rendezni a sporteseményt. Az "egyszerűsített" olimpia ötletéről Juriko Koike, tokiói kormányzó beszélt, miután Jomiuri című helyi lap arról írt, hogy a szervezőbizottságban milyen ötletek merültek föl: ezek között említik a nézők és a résztvevők kötelező tesztelését éppúgy, mint a versenyekre beengedhető kevesebb nézőt, illetve, hogy ezek sem a nézők, sem a sportolók nem mozoghatnak szabadon az olimpiai helyszínek között. 

John Coates, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a rendezést felügyelő megfigyelője elmondta, hogy a helyi hatóságokat valóban aggasztja, hogy nagyon kevés eszközük van a koronavírus elleni védekezésre, és dolgoznak azon, hogy egy "egészen másmilyen" olimpiát rendezzenek, mint amilyet a járvány előtt terveztek.

Juriko Koike nem bocsátkozott részletekbe a terveket illetően, de leszögezte, hogy mindenképpen beszélni kell a dologról.

"Észszerűsítenünk és egyszerűsítenünk kell, amit csak lehet, hogy az olimpia továbbra is bírja a tokióiak szimpátiáját és megértését" –  mondta a kormányzó.