Társoldalunk:

Öt éven át legyőzhetetlen volt, egy szelet hús okozta a vesztét

2020.07.05. 16:55

A pályafutását három éve befejező Alberto Contador a kerékpársport történetének egyik legnagyszerűbb versenyzője. A rendkívül aktív, támadó szellemű stílusáról ismert spanyolt közel öt éven át nem lehetett legyőzni a három nagy körversenyen. Aztán jött egy utólagos eltiltás, aminek következtében elvettek tőle kettőt a kilenc Grand Tour-győzelméből. Bemutatjuk az embert, aki még az iskolát is feladta azért, hogy az Armstrong-éra és a Sky-korszak között a sportág királya legyen.

Áldozat nélkül nincs győzelem

Pinto egy kisváros Madridtól nem messze délre. Itt született 1982-ben Alberto Contador, aki csupán elég későn, 14 éves korában kezdett kerékpározni bátyja hatására. Bár első versenyein még nem bírt el nála rutinosabb kortársaival, mégis látszott rajta, hogy különlegesebb azoknál, akik ekkor még előtte zártak. Eltökéltségét jól mutatja, hogy 16 évesen abbahagyta a középiskolát, hogy csak a kerékpározásra fókuszáljon.  Egyesek ezt őrültségnek gondolhatják, mások viszont tisztelik őt bátorságáért.

Miután kilépett az iskolából, Contador azonnal szerződést kapott az akkori legnagyobb spanyol egyesület, az ONCE ificsapatában. Sokszínűségéről mindent elárul, hogy első komoly győzelmét 2001-ben az U23-as nemzeti bajnokság egyéni időfutamának megnyerésével aratta. Tehát amellett, hogy hegyre kiválóan ment (tinédzserkorában csapattársai csak Pantaninak nevezték minden idők egyik legkiválóbb hegyimenője után), nem esett kétségbe akkor sem, amikor egyedül kellett minél nagyobb tempót mennie.

Jellegzetes stílusa a legnagyobbak közé emelte Alberto ContadortForrás: AFP/Pascal Pavani

2003-ban megkapta első profi szerződését az ONCE-tól, és a Lengyel körversenyen megszerezte első felnőtt sikerét is: a többnapos viadal utolsó szakaszán ezúttal is az egyéni időfutamot nyerte meg. 2005-ben egy kisebb katalán versenyen már az összetett-győzelem is az övé lett. Aztán júliusban, alig 22 évesen bemutatkozhatott a Tour de France-on is. 

Ez volt Lance Armstrong utolsó, hetedik győzelme a legrangosabb kerékpárversenyen. Az amerikaitól később a sporttörténelem egyik legnagyobb doppingbotránya miatt elvették az összes elsőségét, nevét pedig a franciák gyakorlatilag az összes sport almanachból törölték. Contador a 31. helyen zárta ezt a versenyt. Egy évvel később kiváló formában tért volna vissza, azonban az Operación Puerto botrány miatt csapatát nem engedték rajthoz állni.

Meghalt a király! Éljen a király!

2007-ben páratlan sikerszéria vette kezdetét az akkor még mindig csak 24 éves bringás számára. Immáron a Discovery Channel csapatában rajthoz állva megnyerte első Grand Tourját. A Tour de France-on alig 23 másodperccel megelőzve az ausztrál Cadel Evanst bizonyult a legjobbnak.  3570 kilométer és több mint 91 óra nyeregben töltött idő után ez elképesztő kis különbségnek számít. Ennél csak egyszer volt szorosabb a harc a sárga trikóért, 1988-ban Greg LeMond mindössze nyolc másodperccel előzte meg Laurent Fignont.

Védjegyévé váló öröméről kapta a Pisztolyos (El Pistolero) becenevetForrás: AFP/Lionel Bonaventure

A Plateau de Beille-n aratott szakaszgyőzelme élményszámba ment. Contador - Egan Bernal tavalyi sikeréig – a legfiatalabb Tour de France-győztesnek számított ebben az évezredben. A sikerek 2008-ban is folytatódtak, amikor egy évben megnyerte a Giro d'Italiát és a Vuelta Espanát is. 

A 2009-es Touron megkapta maga mellé a visszatérő Armstrongot, aki ott próbált neki keresztbe tenni, ahol csak tudott.  A verseny hetedik szakasza volt az első hegyi befutó Andorrában, a két versenyző ekkorra már teljesen elhidegült egymástól. Ne b....kodj velem – mondta tökéletes spanyolsággal Armstrong Contadornak, miután a spanyol megtámadta a 38 éves riválisát, és elé került összetettben. Ez alapján kiderül, hogy Contador sem volt szent ebben a szituációban. De mit tett volna, miután előtte a harmadik szakasz oldalszelében pont Armstrong volt az, aki nagyobb tempóra buzdította közös csapattársaikat úgy, hogy ellenfele egyedül maradt a mezőny hátsó részében?

Contador és Armstrong ki nem állhatták egymástForrás: AFP/Joel Saget

A 18. szakasz egy Annecy-tó körüli egyéni időfutam volt. Contadornak a rivális csapattól kellett időfutamkerekeket „kölcsönöznie" azért, mert az Astana kerekeit Armstrongnak tették félre.  A spanyol dacból megnyerte a szakaszt, majd később pályafutása második sárga trikóját is. Armstrong a harmadik lett, több mint öt perccel lemaradva mögötte. A második helyen egy fiatal luxemburgi hegyimenő, Andy Schleck zárt, aki ugyan ekkor még négy percet kapott a győztestől, de jelezte igényét a trónra.

Dupla vagy semmi

A 2010-es Tour Hollandiából indult, és az első héten egy-egy vasúti felüljáró volt csak, amire fel kellett mászniuk a versenyzőknek. Viszont ott volt a 3., kockakövekkel tarkított szakasz, ahol elkezdődött egy Contador-Schleck viszály.  A spanyolnak gondjai voltak, mert egy bukás miatt hátrányba került. Sokak szerint ekkor Schlecknek sportszerűségből meg kellett volna várnia Contadort. Azonban nem így tett, sőt csapattársa, Fabian Cancellara vezetésével rákapcsolt, és félperces előnnyel ért be a célba.

Talán ez is szerepet játszott abban, hogy amikor Schecknek a 15. szakaszon, a Port de Balés emelkedőn leesett a lánca, Contador támadott. Végül is csak visszavette azt a fél percet, amit Belgiumban elveszített... A közönség sportszerűtlennek találta tettét, amit az etapot követő díjátadón fújolással nyilvánított ki. Tény, nem valami elegáns dolog így megszerezni a sárga trikót.

Ezt a nehéz szakaszt egy pihenőnap követte, mielőtt a két versenyző ádáz harcot vívott volna a legendás Tourmalet-n. Ez a pihenőnap nagy hatással volt Contador következő bő két évére.  A verseny után kiderült, hogy Contador szervezetében a tiltott szernek minősülő klenbuterolt mutattak ki. 50 pikogramm az annyi, mint 0,00000000005 gramm.  Ezért, a 2010. július 21-i mintájában kimutatott mennyiségért sikerült őt 2012. február 6-án, azaz másfél évvel később eltiltani őt két évre.

A 2011-es Giro d'Italia trófeáját nem tarthatta megForrás: AFP/Luk Benies

Contador azzal védekezett, hogy a klenbuterol tudtán kívül, marhahús elfogyasztása közben került be a szervezetébe. Eltiltásának köszönhetően nem állhatott rajthoz a 2012-es londoni olimpián, valamint elvették tőle 2010-es Tour-győzelme mellett a 2011-es Girót is.  A döntés egészen felháborítónak mondható még így közel egy évtized távlatából is. Elvenni egy Giro-győzelmet egy azelőtt nyolc hónappal korábban bemutatott, igencsak kétes minta miatt minden, csak nem jogos.

2011-ben egyébként megpróbálkozott a Giro-Tour duplával, azaz a két legnehezebb, a versenynaptárban egymáshoz nagyon közel lévő háromhetes megnyerésével. A Girón meg is lett neki a rózsaszín trikó, amit utólag elvettek tőle, viszont a Touron fáradtan mozgott, és csak az ötödik lett. Ez lett volna sorozatban a hetedik Grand Tour, amit megnyer. A kísérlet végül nem járt sikerrel, ahogyan 2015-ben sem. A Giro-győzelem újfent megvolt neki, és a Touron szintén ötödik lett.

Egy kis hazai

Contador népszerűségének nem ártott kétéves eltiltása sem, sőt ahogyan visszatért, az még szerethetőbbé tette őt. 2012-ben távollétében megkezdődött a Sky dominanciája a Touron. Bradley Wiggins és Chris Froome szinte nulla ellenállással szemben tudták beindítani azt a sikerszériát, amivel azóta – egy kivételével – az összes francia kört megnyerték. Visszatérése a Vueltán emlékezetesre sikerült, egy olyan váratlan, egész szakaszos támadásnak köszönhetően tudta megnyerni a versenyt, amit azóta csak Froome-tól láthattunk a 2018-as Girón.

Contador és Froome, a kerékpársport két korszakos zsenijeForrás: NurPhoto via AFP/Artur Widak/NurPhoto/Artur Widak

Pályafutása utolsó szakaszában is szüntelenül támadott a rá jellemző küzdőszellemmel, azonban a Tourokon már nem tudott mit kezdeni a Sky erődemonstrációjával. Ugyanakkor 2014-ben a Vueltán még le tudta győzni Froome-ot és a Skyt, majd jött egy évvel később a már emlegetett Giro-Tour dupla. Pályafutása utolsó évében, 2017-ben sem volt hegyi szakasz Contador-támadás nélkül.  Ezen kiugrások ereje és intenzitása ugyan már nem volt a régi, de azért a Vueltán sikerült stílusosan, egyik legnagyobb győzelmével búcsúznia: egyik kedvenc emelkedőjén, az Alto de l'Anglirun megnyerte pályafutása utolsó hegyi szakaszát.

Ha már korábban szinte mindent feláldozott érte, akkor nem véletlen, hogy az elmúlt három évben maradt a kerékpársportban. Passzív szereplőként az Eurosport egyik szakértőjeként, aktív résztvevőként pedig csapattulajdonosként vállal szerepet. Mivel klubja, a Kometa-Xstra Cycling Team főszponzora magyar, ezért az elmúlt két évhez hasonlóan nagy eséllyel idén is ellátogat a Tour de Hongrie-ra. Az együttes színeiben Dina Márton és Fetter Erik személyében két magyar fiatal is ott lehet az augusztus 29-i rajtban.