Vágólapra másolva!
A koronavírus-járvány utáni felkészülésben minden a sportolókat szolgálja a rövidpályás gyorskorcsolyázóknál - állapította meg Szabó Tünde sportért felelős államtitkára, miután kedden látogatást tett a Gyakorló Jégcsarnokban.

- mondta Szabó Tünde, amikor a csarnok bejáratánál fogadta őt Kósa Lajos, Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár Forrás: MTI/Balázs Attila

Az államtitkár az edzőktől érdeklődött, várhatóan milyen gyorsan nyerik majd vissza formájukat a sportolók a kényszerpihenő után, majd a jégpályánál a versenyzőket kérdezte arról, hogy viselték a karantén időszakát.

- mondta Liu Shaolin Sándor olimpiai, világ- és Európa-bajnok korcsolyázó. Hozzátette: Magyarországon készülnek, ezúttal elmarad a hagyományos olaszországi edzőtábor.

Liu Shaolin Sándor a rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság férfi 1000 méteres számának eredményhirdetésén Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Ezt követően Szabó Tündét körbevezették az épületben. A futófolyosón, ahol melegíteni és gimnasztikázni szoktak a versenyzők, a már visszavonult olimpiai bajnok Knoch Viktor vezényelt éppen edzést a fiataloknak. Az államtitkár még a női öltözőbe és a műkorcsolyázók balett-termébe látogatott el. A bejárás közben sok szó esett a jövőről, a "nagy álomról", a Nemzeti Korcsolyázó Központról, ahol Kósa Lajos szerint a futófolyosó is hosszabb lesz.

A csarnok bejárása után az államtitkár megbeszélést folytatott a szövetség szakembereivel. Szabó Tünde az MTI-nek elmondta: kíváncsi volt, hogyan élték meg a nem mindennapi helyzetet, a pandémia időszakát a versenyzők.

"A téli sportágak képviselőivel kezdtem, de tervezem, hogy más sportágakhoz is ellátogatok.

Látszik, hogy sportoló központú az élet a korcsolyaszövetségben, minden őket szolgálja.

Most az újratervezés időszakát élik, melyben minden a versenyzőkről szól" - fogalmazott.