Vágólapra másolva!
Laza, elsősorban a saját elvárásainak megfelelni kívánó embernek tartja magát Verrasztó Dávid, aki előtt az úszósportban jeleskedő szülei – különösképpen az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok édesapja – akaratlanul is magas mércét állítottak. Két kudarchoz vezető olimpiai szereplése után Verrasztó Dávid számára alighanem az éremszerzés utolsó lehetőségét jelentheti a jövő évre halasztott tokiói olimpia, ám távolról sem biztos, hogy egyben a pályafutásának végét is.

Augusztus 22-én a 32. életévét is betölti, Cseh Lászlóval együtt ők ketten a válogatott rangidősei. Kétszeres világbajnoki ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok, amit eddig letett az asztalra, azzal tízből kilenc magyar úszó vígan beérné.

„Jobb lett volna, ha már idén bizonyítani tudom, hogy négy éve Rióban tényleg csak benéztem, szóval alaposan elszúrtam a 400 vegyest, de nem akadtam ki annyira, hogy a halasztást ne tudnám túlélni. Hallom, sokan panaszkodnak mostanában a motiváció hiányára, erre csak azt tudom mondani, hogy aki így van, az abba is hagyhatja.

Én továbbra is azért hajtok, hogy harmadszor is olimpikon lehessek, de nem fogok belehalni abba, ha az ellenfeleim jobbak lesznek nálam,

és ezért érem nélkül maradok. Először is azért kell megharcolnom, hogy bekerüljek az olimpiai csapatba, amiről akkor kell lemondanom, ha két magyar is megelőz a rangsorban " - összegezte a véleményét az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozó FTC-sportoló, akinek immár a hatodik éve a nála éppen egy hónappal idősebb Molnár Ákos, barátja és egykori versenyzőtársa az edzője.

Verrasztó Dávid mindent megtesz, hogy sikeres legyen Tokióban Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nem sokan kívánták a sikerét

Még bőven tizenéves volt, amikor megkedvelte a 400 vegyest, azt a számot, aminek keménysége gyorsan meghátrálásra készteti azokat, akikre a sokoldalúság, a szívósság és a taktikai érzék így együtt nem jellemző. Egy ideig Széles Sándor, az olimpiai bajnok Gyurta Dániel sikereinek kovácsa volt az edzője, azt viszont csak az uszodai berkekben tudják, hogy édesapja, dr. Verrasztó Zoltán is sokat tett a fejlődéséért, vagy ugrott be, ha éppen nem volt olyan, aki tanácsokkal láthatta volna el.

„Ez így igaz, de az edzéstávokat senki sem teljesítette helyettem, és a versenyeket is magam oldottam meg.

Az úszás amúgy sem olyan sport, mint az autóversenyzés, ahol egy milliomos apuka bevásárolhatja és beültetheti a csemetéjét egy Forma 1-es járgányba.

Nekem még szponzoraim sem voltak, ráadásul nem egyszer éreztem úgy, hogy alig akad olyan ember a parton, aki az én sikeremet kívánja, és nem tesz be nekem."

Kávézója és jó kocsija is van

Három éve vállalkozóként is bevételei vannak, Baross utcai kávézóját a nagymedencében és rövidpályán ötszörös Európa-bajnok húgával, Evelynnel együtt vezeti.

Verrasztó Dávid nem a pénz miatt választotta az úszást Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

„A járvány okozta vészhelyzet egy kicsit minket is megcsapott, de szerencsére csak egy hétig zártunk be, aztán egymást váltva gondoskodtunk arról, hogy a vendégeink ne keressenek másik kávézót. Vannak alkalmazottjaink, rajtuk tartom a szememet, de a sport továbbra is az első, és addig az is marad, amíg szeretem az úszást.

Ha megélhetési sportoló lennék, már tíz éve kiszálltam volna, és szerencsét próbálok focistaként. Akkor se szerettem ki a sportágamból, amikor nem ment az úszás és gödörben voltam,

de akkor sem estem pánikba, amikor az edzőm néhány hétig nem volt ott a parton. Én tudomásul vettem, hogy ez van, ő pedig akkor volt megértő, amikor én szorultam segítségre – folytatta Dávid, aki nem titkolja, hogy a nem éppen középkategóriás autók szerelmese. – Van egy príma Mercedesem és egy Subaru Imprezán, „kicsit" többet tudnak 200 lóerőnél, de száguldozni csak a versenypályán szoktam, maximum 250-nel."

Tisztában van azzal, hogy megosztó személyiség, de már nem háborog amiatt, hogy olyan dolgokat sütöttek rá, aminek a fele sem volt igaz.

„Full normális ember vagyok, vannak barátaim, nem többen, mint amennyi kellene, Ákossal, az edzőmmel is jól kijövök, akivel most éppen azon vagyunk, hogy a jövő heti margitszigeti nemzetközi versenyen a lehető legtöbbet mutathassak be a tudásomból." – mondta befejezésül Verrasztó Dávid..