Rasovszky Kristóf új csúccsal győzött a Balaton-átúszáson

RASOVSZKY Kristóf, úszás
Rasovszky Kristóf a balatonboglári célban a 38. Lidl Balaton-átúszáson 2020. augusztus 1-jén. A 23 éves világbajnok úszó a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5200 méteres távot új csúccsal, kereken 57 perc alatt teljesítette
Vágólapra másolva!
Rasovszky Kristóf új csúccsal nyerte a 38. Lidl Balaton-átúszást.

A Révfülöp és Balatonboglár közötti klasszikus 5200 méteres távot a 23 éves világbajnok kereken 57 perc alatt teljesítette, ezzel Papp Márk 2016-os, 58:33 perces rekordját adta át a múltnak.

A győztes sportoló elárulta: nagyon örül az eredményének, mert ez azt mutatja, hogy miután a karantént követően visszatérhettek az edzésekhez, jól sikerült a felkészülése.

"Az 57 perc nagyon jó idő, nem is számítottam erre. Azt gondoltam, hogy 58 perc alá be lehet vinni, de azért ez másfél perccel jobb annál, mint amit Márk úszott. Talán egy pár évet megél." - fogalmazott.

Rasovszky Kristóf azt mondta, nem éli meg tragédiaként, hogy egy évvel elhalasztották a tokiói olimpiát, így lehetőségük volt új dolgokat kipróbálni a felkészülés során, jövőre pedig szeretne érmet nyerni a japán fővárosban.

Rasovszky Kristóf a balatonboglári célban a 38. Lidl Balaton-átúszáson 2020. augusztus 1-jén. A 23 éves világbajnok úszó a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5200 méteres távot új csúccsal, kereken 57 perc alatt teljesítette Forrás: MTI/Varga György

A nőknél Olasz Anna volt a leggyorsabb, ő 1:01.37 órás eredménnyel ért célba. A parton az M1-nek elmondta: ő is szeretett volna csúcsot dönteni, kicsin múlott, hogy nem sikerült.

"Az elején nagyon hullámos volt a víz, úgyhogy már az első kétezer méteren éreztük, hogy ez necces lesz. Az edzőm jött mellettünk kajakkal, s ő mutogatta, hogy jó tempót úszunk. Sajnálom, hogy nem sikerült, de majd jövőre" - fogalmazott a versenyző.

Hozzátette: mivel idén alig volt versenyük, ezen a nyáron ez volt az egyetlen, próbálták kiélvezni minden pillanatát. Elmondta még, hogy most két hét pihenő következik, majd augusztus közepén megkezdik a felkészülést a "remélhetőleg olimpiai szezonra".

Gellért Gábor, a nyílt vízi úszóválogatott szövetségi kapitánya elmondta, a junior- és a felnőttcsapat szinte minden tagja részt vett az eseményen, kiegészülve a medencés versenyző Késely Ajnával.

Révfülöpről reggel 8 óra óta vágnak neki az úszók a távnak, startolni 12 óráig lehet azoknak, akik előzetesen regisztráltak.