Vágólapra másolva!
A valaha volt legnagyobb magyarországi kerékpárversenyre kerül sor a szombaton kezdődő Tour de Hongrie-val a főszervező szerint. Eisenkrammer Károly az M4 Sport Sporthíradóban szerdán elmondta: noha a viadal kategóriaugrásának 2022-től állna a zászló, ő nagyon szeretné, ha már jövőre a Pro Series sorozat része lenne a magyar országúti kerékpáros körverseny.

Ehhez kommunikációs, sportszakmai és a csapatok számát és minőségét is meghatározó kritériumoknak kell megfelelni. Utóbbihoz például 11 résztvevő sor szükséges a kerékpársport két legmagasabb kategóriájából, márpedig összesen 13 ilyen istálló vesz részt a szerdáig tartó Tour de Hongrie-n: a világelitet jelentő World Tour-csapatok közül öt, míg a WT alatti besorolású, azaz prokontinentális istállók közül nyolc áll majd rajthoz az öt szakaszból álló, 826 kilométer össztávú magyar körversenyen.

A CCC is ott lesz a Tour de Hongrie-n, méghozzá Valter Attilával a soraiban Forrás: Tour de Hongrie

Mint mondta, a viadal tavaszi halasztása után B-tervként tekintettek az őszi időpontra, csak szerették volna korrektül megszervezni.

"Ehhez képest ott tartunk, hogy a valaha volt legnagyobb kerékpárversenyt szervezzük Magyarországon."

- hangsúlyozta.

A főszervező kiemelte, néhány éve nem gondolta volna, hogy ilyen profi mezőny érkezik, és még ebben is ilyen esélyekkel állnak rajthoz magyar bringások, akik közül kiemelte a tavaly az összetettben második Dina Mártont és harmadik Valter Attilát, a 2017-ben második Peák Barnabást, valamint a friss magyar bajnok Filutás Viktort.

- mondta, hozzáfűzve: az Eurosporton az ugyancsak szombaton kezdődő Tour de France közvetítései előtt vagy után lesz összefoglaló a Tour de Hongrie-ról, amelyet az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetít.
A főszervező kiemelte: balesetmentes és gördülékeny versenyt vár, és bízik egy magyar dobogós szakaszhelyezésben.

A 2020-as Tour de Hongrie (módosított) útvonala Forrás: Tour de Hongrie

Eisenkrammer Károly kifejtette: az országúti kerékpársport speciális sportág, a hosszú szakaszokon százak lehetnek jelen az utak mentén vírusveszély nélkül.

- fogalmazott. Hangsúlyozta ugyanakkor: mindenkit kérnek a maszkviselésre, hogy ezáltal is megmutassák a nézők: "vigyázunk egymásra".

Mint mondta, a versenyzőknek mindenhol maszkot kell viselniük, buborékban fogják kezelni őket a szervezők, így egymástól is el lesznek különítve a csapatok a szállásokon, és nem is étkezhetnek együtt. A versenypályán kívül idén a járványhelyzet miatt nem is lehet majd találkozni a kerékpárosokkal, így a korábban megszokott lehetőségek, a rajt- vagy célterületeken begyűjthető aláírások vagy közös fotók elmaradnak.

A szervezők az alábbi egyszerű szabályok betartására kérnek mindenkit az öt nap során Forrás: Tour de Hongrie

Az első csapatok szerdán érkeznek meg, a péntek esti csapatbemutató után pedig szombaton Esztergomban rajtol a 41. Tour de Hongrie, a nemzetközi szövetség (UCI) 2.1-es kategóriájú viadalán 20 csapat 120 versenyzője szerepel.

A Tour de Hongrie programja:
1. szakasz, augusztus 29., szombat: Esztergom-Esztergom, 118 km
2. szakasz, augusztus 30., vasárnap: Debrecen-Hajdúszoboszló, 158 km
3. szakasz, augusztus 31., hétfő: Karcag-Nyíregyháza, 182 km
4. szakasz, szeptember 1., kedd: Sárospatak-Kazincbarcika, 180 km
5. szakasz, szeptember 2., szerda: Miskolc-Gyöngyös-Kékestető, 188 km

A Tour de Hongrie-ról az Origo Sport a helyszínről tudósít majd.