Djokovic nyerte a New York-i tenisztornát

DJOKOVIC, Novak
New York, 2020. augusztus 29. A győztes szerb Novak Djokovic ünnepel a bajnoki trófeával az eredményhirdetésen, miután 1:6, 6:3, 6:4 arányban legyőzte a kanadai Milos Raonicot a Cincinnatiből New Yorkba áthelyezett keménypályás tenisztorna férfi versenyének döntőjében, a New York állambeli Flushing Meadows-ban 2020. augusztus 29-én. MTI/AP/Frank Franklin II
Vágólapra másolva!
A világelső Novak Djokovic nyerte a férfi versenyt a Cincinnatiből New Yorkba áthelyezett keménypályás tenisztorná

A szerb játékos azzal a kanadai Milos Raoniccsal csapott össze a szombati fináléban, akit eddigi tíz találkozójukon mindig legyőzött. Ehhez képest az észak-amerikai rivális nyerte az első szettet, mégpedig nagyon magabiztosan, mindössze 31 perc alatt. A folytatásban aztán Djokovic jobban összpontosítva egyenlített, majd a döntő játszmában - bár ebben is 2:0-s hátrányba került - a maga javára fordította a mérkőzést, amely 2 óra 2 percig tartott. A 33 éves Djokovic idei 23. meccsén a 23. sikerét aratta, s ezzel pályafutása 80. tornagyőzelmét ünnepelhette.

Eredmény:
férfiak (4,7 millió dollár összdíjazás):
Djokovic (szerb, 1.)-Raonic (kanadai) 1:6, 6:3, 6:4