Tour de France: eltört a világbajnok Philippe Gilbert térde

Horizontal CYCLING TOUR DE FRANCE FALL CASUALTY CLOSE-UP BLOOD
The injured elbow of Belgium's Philippe Gilbert is pictured on the podium after the 16th stage of the 105th edition of the Tour de France cycling race, between Carcassonne and Bagneres-de-Luchon, southwestern France, on July 24, 2018. / AFP PHOTO / Jeff PACHOUD
Vágólapra másolva!
Sérülés miatt az első szakaszt követően feladni kényszerült a 107. Tour de France kerékpáros körversenyt a Lotto-Soudal két kiválósága, a belga világbajnok Philippe Gilbert és a német John Degenkolb.

A szombati, első szakaszon az esős időjárás, valamint az annak következtében csúszóssá váló utak alaposan megnehezítették a versenyzők dolgát, több bukás is történt. Ennek esett áldozatául a két kerékpáros is.

Csapatuk a honlapján közölte, hogy a 38 éves, 2012-ben vb-aranyérmes Gilbertnek eltört a térde.

Philippe Gilbert is nagyot bukott Forrás: AFP/Jeff Pachoud

A 31 esztendős Degenkolb kapcsán pedig kiemelték:

bukása után 65 kilométert tett meg a célig egyedül, de mivel két perccel a szintidőn kívül ért célba, a szervezők már nem írták neki jóvá a szakaszt.

Utóbbit nehezményeztek, mondván: nem tisztelték a sérült kerekes erőfeszítéseit, még akkor sem, ha már akkor nyilvánvaló lehetett mindenki számára, hogy Degenkolnak fel kell adnia az idei Tourt.

A francia körversenyt a koronavírus-járvány miatt rendezik a nyár közepe helyett szokatlan időpontban, de még így is az idei első háromhetes viadal, mivel a szintén halasztott, általában májusi Giro d'Italia csak októberben lesz, és azt követi, részben átfedéssel a Vuelta a Espana. A résztvevők összesen 3470 kilométert tekernek le, amíg szeptember 20-án célba érnek a párizsi Champs-Élysées-n.