Társoldalunk:

Felhívott, hogy a fia vagyok. Letettem.

2020.09.21. 09:49

Ha azt mondom, hogy úszás és Baja, százból száz ember azt feleli, hogy Hosszú Katinka. Nem járnak messze az igazságtól, de mi most nem a háromszoros olimpiai bajnoknő miatt utaztunk el a Sugovica-parti városba, hanem a háromszoros paralimpiai bajnokot, Vereczkei Zsoltot látogattuk meg, aki eddig hét paralimpián indult. 1992-től 2016-ig mindegyiken úszott. Valamennyin érmet nyert, volt, amikor aranyat világcsúccsal, volt, amikor arannyal felérő bronzot. Karácsonyfa nélküli karácsonyi beszélgetés azzal az emberrel, aki az 1990 óta hivatalban lévő összes magyar köztársasági elnökkel találkozott. Ez a cikk már korábban, 2017. december 25-én megjelent, most azonban újra elolvashatják.

Hol volt az első olyan karácsonya, amelyre már tisztán emlékezik? Nyírbátorban, ahol született, vagy Érsekcsanádon?
A nyírségi karácsonyokra nem emlékszem, csak az érsekcsanádiakra. Nyírbátorban születtem, Érsekcsanádon gyerekeskedtem a nevelőszüleimnél.

Mi történt a szüleivel?
Lemondtak rólam.

Gondolom, rám néztek, meglátták, hogy fogyatékossággal születtem, aztán ott hagytak a kórházban. Nekik nem kellettem. Három másik anyának igen.Nyírbátortól messze, Érsekcsanádon élt három lánytestvér. Vidákovics Zsófia, Vidákovics Ilona és Vidákovics Júlia. Hogy ők miként keveredtek el a tőlük csaknem 400 kilométerre lévő nyírbátori intézetbe, azt nem tudom, de kiválasztottak.

"Az érsekcsanádi karácsonyokra mindig jó visszagondolni"Fotó: Mudra László - Origo

Azt mondták, ha valaki eldobta ezt a gyereket, majd mi felneveljük. Így lett nekem három anyukám. Életük végéig nagyon szerettek.

Az ő karácsonyaik tényleg felejthetetlenek voltak. Mind a hárman meghaltak. 2008-ban, 2013-ban és 2016-ban mentek el.Azt a szeretetet és törődést, amit kaptam tőlük, soha nem felejtem el. Az ő elmenetelük volt életem legnehezebb időszaka.

Egy fogyatékossággal élő ember sorsának alakulása sokszor tényleg a véletlenen múlik. Önnek melyik volt az a pillanat, amikor eldőlt, hogy nem egy magába forduló, mindent túlélni próbáló ember lesz, hanem világcsúcsokat úszó háromszoros paralimpiai győztes?
Ezt köszönhetem a jóistennek, három anyukámnak, edzőimnek és persze a véletlennek is. Kisgyermekként a mozgásjavító általános iskolába jártam. Építettek egy tanuszodát, ott figyelték meg, hogy különlegesen jó a vízfekvésem.
Karok nélküli emberként sem féltem soha a víztől. Érdekes, hogy csak azt nem szeretem, amikor be kell mennem a hideg vízbe.De ha már bent vagyok, nincs gondom semmivel. Vagyis inkább úgy fogalmazok, hogy nem sok mindennel.

Mi az, amivel igen?
Például nem tudok egy cipőt bekötni. Szerencsére vannak még tépőzáras cipők, azzal semmi bajom nincs. A főzés sem az erősségem. De az autómat simán elvezetem.
Sokszor gondolok arra, hogy más fogyatékkal élő társamnak mennyivel nehezebb lehet.Egy kerekesszékbe kényszerülő ember sokkal korlátozottabb életet él, mint én.

Gyermekként nehezen viselte a fogyatékosságát?
Persze, hiszen olykor megszóltak, mutogattak, összesúgtak, hogy nézd, nincs keze. Tudja, az az érdekes, hogy mindez az idő múlásával nem változik. Elmúltam negyvenéves, de ezekkel a reakciókkal a mai napig találkozom.

Vereczkei Zsolt. Hét paralimpián indult, háromszoros aranyérmes. Világcsúcsokat úszva nyertFotó: Mudra László - Origo

Egyszer autóval mentem valahova, vártam valakire, amikor egy hajléktalan ember bekopogott az üvegen és pénzt kért. Letekertem az ablakot, és adtam neki.

A koldus ekkor látta meg, hogy fogyatékossággal élő ember vagyok, és nem akarta elfogadni az alamizsnát. Azt mondta, hogy nekem sokkal nagyobb szükségem lehet a segítségre, mint neki. Érti? A hajléktalan megsajnált engem.

Elfogadta végül a koldus a pénzt?
El hát. Mondtam neki, hogy engem nem kell sajnálni. Biztos nem nézte ki belőlem, hogy én dolgozó ember vagyok.

Tényleg, mit csinál?
Jelen pillanatban a bajai kórházban dolgozom. Szeretem a munkámat, jó kollégáim vannak. Jó emberek.

A sportban is akadnak barátai? Hosszú Katinkával van kapcsolata?
Persze, hogy vannak, de

Katinkával megszakadt minden korábbi kapcsolatom. Pedig kilenc évig együtt úsztunk, együtt készültünk itt Baján.De ezt a történetet nem szeretném elmesélni.

A sport mennyire segített önmaga elfogadásában?
Rengeteget. Sokkal magabiztosabb ember lettem. Olyan emberekkel találkozhattam, akikkel – ha nem lettek volna eredményeim – soha nem futok össze. 1990 óta mostanáig öt köztársasági elnöke volt az országnak. Én az összessel beszélhettem.

Vereckei Zsolt Barcelona, Atlanta és Sydney aranyérmeivelFotó: Mudra László - Origo

Göncz Árpád, Mádl Ferenc, Sólyom László, Schmitt Pál és Áder János is gratulált nekem a paralimpiai szerepléseim vagy világbajnoki sikereim után.Ha nincs a sport, ez sem következik be. De az sem, hogy megismerem szinte az egész világot, hogy eljutok Új-Zélandra, ahol szinte lementem a térképről. Mondjuk az az utazás rettenetes volt. Harminc órán át utaztunk, aztán lepakoltunk a hotelben, és mentünk az átmozgató edzésre. A sport bátorságot, erőt ad nekem, legyőzi szinte az összes félelmemet.

Van, amit nem?
Igen, van. Amikor egy turbulenciába kerülő repülőgépen ülök, akkor gondolkodom el azon, hogy mennyire kis porszemek, senkik vagyunk mi ezen a földön. Ott szállsz tizenegy kilométer magasan valahol az óceán felett, a légörvények szétrázzák a gépet, én pedig azon gondolkodom, hogy megérem-e a következő pillanatot.

"Amikor a turbulencia szétrázza a repülőt, akkor gondolok bele abba, hogy milyen kis porszemek vagyunk valójában"Fotó: Mudra László - Origo

Ez számomra talán a legkiszolgáltatottabb helyzet. Rengeteget repültem már, egy-egy nagyon hosszú út során óhatatlan, hogy a repülő belekerül egy légörvénybe. Akkor szoktam félni – máskor és mástól nem nagyon.
Amúgy a világ megismerése számomra az élet egyik legnagyobb ajándéka.Felejthetetlen pillanatokra emlékezhetem, amikor akár Új-Zélandon, akár Sydney-ben az ott élő magyarok eljöttek hozzánk, végig velünk voltak, megmutatták nekünk a város, a környék legszebb pontjait.

Egyszer egy fogyatékossággal élő ember azt mondta, hogy választás elé kényszerült. Vagy elfogadja azt, amit rámért a sors, és megpróbál élni, vagy magába fordul, és addig számolja a napokat, amíg meghal. Mit gondol erről?
Azt, hogy hiba lenne a sorsot átkoznom. Hét paralimpián képviselhettem Magyarországot. Háromszor játszották el nekem a himnuszt. Nem foglalkozom azzal, hogy fogyatékossággal élő vagyok. Persze, nem tudom, hogy mit hoznak a következő évek.

Sokszor megkérdezik tőlem, hogy ott leszek-e a tokiói Paralimpián, amely már a nyolcadik lenne az életemben. Tényleg nem tudom.Sokszor gondolkodom azon, mennyire jó lenne, ha eljárhatnék a fogyatékos gyerekeket nevelő iskolákba, hogy megpróbáljam rávenni őket a sportolásra.

"Szívesen mondanám minden fogyatékossággal élő fiatalnak, hogy jöjjenek sportolni"Fotó: Mudra László - Origo

 Azt látom, hogy egyre kevesebb fogyatékossággal élő gyermek akar sportolni. Tudja, ha elmesélném nekik az életem, hogy mennyi mindent köszönhetek az úszásnak, talán rá tudnám venni őket arra, hogy parasportolók legyenek. Talán nekem elhinnék, hogy igaz az a csoda, ami velem megtörtént.

Gyönyörű házban lakik Baján. Áll majd itt idén karácsonyfa?
Nem fog. Egyedül vagyok és az ünnepek egy kicsit ezért mindig nehezebbek számomra. Nem volt ez mindig így, nem is olyan régen még együtt éltem egy nővel, akivel két évig tartott a kapcsolatunk. Nem könnyű az egyedüllét, sokszor gondolok arra, hogy jó lenne egy társ.
Azok voltak az igazi karácsonyok, amikor éltek a nevelőszüleim.De talán így sem maradok ajándék nélkül. Ja, én is veszek pár dolgot – a barátaimnak.

A volt barátnője is fogyatékossággal élő volt?
Nem.

Miért lett vége?
Tudja, hogy van ez. Akad olyan pillanat, amikor az az ember, akit a társadnak hiszel, másfelé kezd kacsintgatni. Velem is ez történt meg – mint oly sok más embertársammal.

Megviselt nagyon. Ezért is van az, hogy most amolyan elvagyok állapotban élem a napokat. Az ünnepek egyedül mindig nehezebbek.Látja, ez is csak azt bizonyítja, hogy nem vagyok én különleges ember. Tudom én ezt jól. Akkor is, ha sokan mást mondanak nekem.

Soha nem történt meg, hogy a sikerei láttán-hallatán a vér szerinti szülei felemelték a telefont és azt mondták: ne haragudj kisfiam, láttuk, hogy világcsúccsal nyertél paralimpiai aranyérmet, láttunk a tévében is, nagyon büszkék vagyunk rád. Ja, és mi vagyunk a szüleid.
De. Egyetlen egyszer. Csöngött a telefonom, egy idegen emberrel beszéltem.

"Felhívott valaki. Azt mondta a fia vagyok. Letettem a telefont"Fotó: Mudra László - Origo

Ő azt állította, hogy az egyik vér szerinti szülőm. Mondtam neki, hogy az nem lehetséges. Majd tovább folytatta volna a mondandóját, de...

De?
Nem hallgattam meg. Bontottam a vonalat, és letettem a telefont.