Carreno Busta és Oszaka is elődöntőbe jutott a US Openen

Naomi Osaka defeats Petra Kvitova at group match of WTA Finals 2019 2019 China Chinese Finals Group Guangdong Shenzhen Single Tennis WTA
Vállsérülés miatt visszalépett Naomi Osaka a WTA Finals küzdelmeitől
Vágólapra másolva!
A spanyol Pablo Carreno Busta és a japán Oszaka Naomi is bejutott az elődöntőbe az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

A 20. kiemelt Carreno Busta 4 óra 9 perces csatában verte a 12.-ként rangsorolt Denis Shapovalovot, és 2017 után a második US Open-elődöntőjére készülhet. Az alulmaradt kanadai játékos nemcsak több pontot nyert (160-153), hanem több ászt (26-5) és több nyerőt (76-33) ütött, de több rontott ütést mutatott be (77-42) és többször ment fel a hálóhoz (70-19) is. A 29 éves Carreno Busta előzőleg a világelső Novak Djokoviccsal találkozott, akit leléptettek, miután dühében elütött egy labdát, amely torkon talált egy vonalbírót. A négy között az ötödik kiemelt német Alexander Zverev vár a spanyolra.

A nőknél a 2018-as bajnok Oszaka Naomi jóval simábban került elődöntőbe, a japán kiválóság a hazai közönség előtt szereplő Shelby Rogerst verte, akitől kikapott korábbi három találkozójukon. A 22 éves Oszaka a négy között a szintén amerikai Jennifer Bradyvel csap össze, aki eddig szettet sem vesztett a US Openen. A japán teniszező viszont elmondása szerint készen áll begyűjteni a harmadik Grand Slam-trófeáját: "Miután tavaly megnyertem az Australian Opent, túl nagy volt rajtam a nyomás, és nem élveztem a játékot. Amikor idén kikaptam Melbourne-ben Coco Gaufftól, teljesen kikészültem. Így aztán a koronavírus okozta leállást arra is kihasználtam, hogy mentálisan fejlődjek" - fejtette ki az oszakai születésű ex-világelső.

Eredmények, negyeddöntő:
férfiak:
Carreno Busta (spanyol, 20.)-Shapovalov (kanadai, 12.) 3:6, 7:6 (7-5), 7:6 (7-4), 0:6, 6:3
A. Zverev (német, 5.)-Coric (horvát, 27.) 1:6, 7:6 (7-5), 7:6 (7-1), 6:3

nők:
Oszaka (japán, 4.)-Rogers (amerikai) 6:3, 6:4
Brady (amerikai, 28.)-Putyinceva (kazah, 23.) 6:3, 6:2