Györe László elődöntős a kitzbüheli tenisztornán

Horizontal
Györe László elődöntős a kitzbüheli tenisztornán
Vágólapra másolva!
Györe László (Laslo Djere) elődöntőbe jutott az 543 ezer euró (190 millió forint) összdíjazású, salakpályás kitzbüheli férfi tenisztornán, és a hozzá hasonlóan a selejtezőből érkezett Yannick Hanfmann-nal találkozik legközelebb.

A zentai születésű szerbiai játékos (a világranglista 81. helyezettje) a pénteki negyeddöntőben a második helyen kiemelt argentin Diego Schwartzmannál (13.) bizonyult jobbnak két szettben, 1 óra 55 percnyi játékot követően.

Györe László elődöntős a kitzbüheli tenisztornán Forrás: AFP/Philippe Lopez

Györe elődöntős német riválisa a 118. helyet foglalja el a világranglistán.

A svájci Marc-Andrea Hüsler (303.) újabb bravúrt hajtott végre. A selejtezőben Balázs Attilát búcsúztató teniszező ezúttal is egy nála jóval rutinosabb és esélyesebb játékost győzött le, jelen esetben a spanyol Feliciano Lópezen (57.) kerekedett fölül két szettben.

A torna nyolc kiemeltje közül a négy közé így már egy sem jutott, közülük ugyanis egyedül Schwartzman volt negyeddöntős. Ott lesz viszont az elődöntőben három selejtezős, és negyedikként az argentin Federico Delbonist sem sok választotta el ettől a bravúrtól.

Eredmények, negyeddöntő:
Djere (Györe, szerb)-Schwartzman (argentin, 2.) 7:6 (7-2), 6:3
Hüsler (svájci)-López (spanyol) 6:4, 6:3
Hanfmann (német)-Marterer (német) 6:2, 7:5
Kecmanovic (szerb)-Delbonis (argentin) 6:4, 6:7 (5-7), 7:5