Vágólapra másolva!
Legalább két aranyérem megszerzésében bízik a jövő évi tokiói olimpián Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya.

A szakember pénteken, a magyar edzők napján - a szövetség közösségi oldalán látható videóban - megjegyezte, három számban van reális esélyük a magyaroknak a győzelemre, hiszen Hosszú Katinka 200 és 400 méter vegyesen, Milák Kristóf pedig 200 méter pillangón világcsúcstartó.

Sós Csaba a magyar válogatott szövetségi kapitánya Fotó: Csudai Sándor - Origo

A sportág helyzetéről szólva Sós Csaba elmondta, a sikerek továbbra is folytatódnak, hiszen az idősebb versenyzők ha nehezen is, de tartják a pozíciójukat, a fiatalok viszont egyre jönnek fel, azaz az évtizedek óta tartó tendencia nem szakadt meg.

Sós Csaba hozzátette, "kis ország vagyunk", amely jóval nagyobb sikereket ér el méretéhez képest egy alapsportágban, köszönhetően az egyedi képzésnek és a felkészülési rendszernek.