Az országúti versenyt is megnyerte a kerékpáros-vb egyik legnagyobb sztárja

cycling Horizontal
Netherlands' Anna van der Breggen celebrates as she crosses the finish line to win the Women's Elite Road Race, a 143-kilometer route around Imola, Emilia-Romagna, Italy, on September 26, 2020 as part of the UCI 2020 Road World Championships. (Photo by Marco BERTORELLO / AFP)
Vágólapra másolva!
Az olimpiai és világbajnok holland Anna van der Breggen az egyéni időfutam után az országúti versenyt is megnyerte az imolai világbajnokságon.

A mezőnynek az Imola körényékén kijelölt pályán öt kört, azaz 143 kilométert kellett megtennie, eközben pedig mintegy 2800 méter szintkülönbséget leküzdve. A 30 éves holland klasszis, aki 2016-ban Rio de Janeiróban az olimpián megnyerte ezt a számot, majd két évvel később az innsbrucki vb-n is a legjobb volt, az utolsó előtti körben szakadt el a mezőnytől, és egyetlen rivális sem tudta tartani a tempóját. Ami nem is csoda:

Végül 1 perc 20 másodperccel előzte meg honfitársát, Annemiek van Vleutent és az olasz Elis Longo Borghinit.

Így a három női Giro d'Italia-siker mellett most már háromszoros világ-, kétszeres Európa- és egyszeres olimpiai bajnoknak is mondhatja magát.