Vágólapra másolva!
Balázs Attila háromszettes győzelemmel bejutott kedden a francia nyílt teniszbajnokság második fordulójába.

A világranglistán 87. játékos élete első Roland Garros-főtáblás mérkőzésén a japán Ucsijama Jaszutakával találkozott, pályafutása során először. Balázs - aki vasárnap ünnepelte 32. születésnapját - nagyszerűen kezdett kedvenc borításán, és negyedóra elteltével már labdája volt a 4:0-hoz. A négy évvel fiatalabb ázsiai teniszező alig nyert fogadópontot, és szemlátomást kissé idegenül mozgott a salakon. Balázs így rendre remekül kimozgatta őt a pályáról, magabiztosan fejezte be a labdameneteket, és 31 perc elteltével már szettelőnyben volt.

Balázs Attila is sikerrel vette az első kört Forrás: AFP/Martin Bureau

A folytatásban kiegyenlítettebb küzdelem zajlott a 13-as pályán, az ATP-rangsorban 95. Ucsijama ezzel együtt csak 3:2-ig tudta hárítani a bréklabdákat. Ezt követően a hétszeres magyar bajnok végigvitte előnyét, és hozta a második játszmát is.

A harmadik felvonásban mindkét játékos elvesztette a szerváját - a japánnak ez volt az első bréklabdája -, majd 4:5-nél Balázs saját adogatásánál két szettlabdát hárított. Ucsijama ezután elbizonytalanodott, a budapesti teniszező pedig kiszerválta a mérkőzést, amely 2 óra 21 percig tartott.

Balázs Attila ellenfele a 10. helyen kiemelt spanyol Roberto Bautista-Agut lesz a következő körben.

Eredmény:
férfiak, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Balázs Attila-Ucsijama Jaszutaka (japán) 6:2, 6:3, 7:5

Fucsovics Márton az egyes után párosban is bejutott a francia nyílt teniszbajnokság második fordulójába. A magyar éljátékos oldalán a brit Cameron Norrie-val kedden három szettben verte a Mackenzie McDonald, Tennys Sandgren amerikai duót, a találkozó 1 óra 43 percig tartott.

Fucsovics hétfőn egyesben bravúrral legyőzte a negyedik helyen kiemelt orosz Danyiil Medvegyevet.

Eredmény:
férfi páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Fucsovics Márton, Cameron Norrie (magyar, brit)-Mackenzie McDonald, Tennys Sandgren (amerikai) 6:4, 2:6, 6:2