Társoldalunk:

A sportágon belülről szüntetnék meg a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség önállóságát

2020.10.15. 19:00

Tovább forrnak az indulatok a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségben, miután kedden puccsszerűen leváltották a megbízott elnököt, Ursula Papandreát, és helyette korábban megbuktatott elnökkel, Aján Tamással jó barátságot ápoló thaiföldi Intarat Yodbangtoeyt nevezték ki.

A 187 tagállamból már több mint 30 azonnal tisztújító kongresszus összehívását követeli, írja az olimpiai hírekre szakosodott Insidethegames.biz oldal, hozzátéve, hogy a kezdeményezés sikeréhez a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) legalább 38 tagállam támogatására van szükség.

A brit szövetség a leghangosabb, ők az egész igazgatótanács azonnal lemondását követelik, és maguk mögött tudhatják az amerikaiakat is, ami persze édes kevés lesz, ha a közép- és dél-kelet ázsiai országok összezárnak velük szemben.

"Ha senki nem lép, akkor a súlyemelés menthetetlen károkat fog szenvedni. Írni fogunk a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, és azt fogjuk javasolni, hogy vegyék át a szervezetünk irányítását a következő elnökválasztásig. Nagyon komoly veszélyben vagyunk" – mondta a kezdeményezést szintén támogató tunéziai szövetség technikai igazgatója, Ben Amor Mohamed.

A korábban doppingesetek sokaságával sújtott IWF-ben január elején robbant ki egy újabb súlyos válság, miután az ARD német tévécsatorna leadott egy dokumentumfilmet, amelyben 5,5 millió dollár eltüntetésével vádolta meg a szervezet magyar elnökét, Aján Tamást. A sportvezetőt nem sokkal később felfüggesztették, majd áprilisban le is mondott elnöki tisztségéről, azonban továbbra is napi szinten beleszólt az IWF munkájába.

A megbízott elnöknek kinevezett amerikai Ursula Papandrea nem tudta maga mögé állítani a legerősebb tagszervezeteket, ennek folyományaként pedig október 12-én a tudta és jelenléte nélkül leváltották, a helyére pedig Aján egyik hűséges emberét, a thaiföldi Intarat Yodbangtoeyt nevezték ki. Eközben a NOB kijelentette, nem látja biztosítottnak a súlyemelés jelenlétét a 2024-es párizsi olimpián, ha az IWF nem lesz képes rendezni a sorait.