Társoldalunk:

Egy mérkőzésre az olimpiai kvótától a 27 éves bokszoló

2020.10.22. 19:28

Fodor Milán, a magyar ökölvívó-válogatott váltósúlyú versenyzője továbbra sem tudja, mikor folytatódik az európai olimpiai kvalifikációs viadal, amelyet márciusban a koronavírus-járvány miatt szakítottak félbe.

A Vasas SC sportolója jól kezdte a londoni tornát, hiszen március 15-én elbúcsúztatta észt ellenfelét a 63 kilogrammos súlycsoportban. Két nappal később a lengyel Damian Durkacz legyőzése olimpiai kvótát jelentett volna számára, ám a szervezők a világjárvány miatt félbeszakították a viadalt.

Fodor Milán még harcban a tokiói olimpiai kvótáértForrás: boxing.hu

Fodor csütörtökön az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott, nagyon jó formában volt, ezért nagyon jó lett volna, ha folytathatja szereplését, most viszont arra törekszik, hogy azt a csúcsformát átmentse jövő tavaszra.
Hozzátette, egyelőre ő sem tudja, pontosan mikor folytatódnak a küzdelmek, de szerinte ugyanúgy valamelyik angliai város lesz a helyszín, mint idén.

Fodor szerint voltak kisebb hibái, azokat ki tudta javítani, másrészt alaposan fel tud készülni lengyel ellenfeléből.
Már ismerem minden mozdulatát, nagyjából tisztában vagyunk vele, mi a stílusa, de igazából ott fog eldőlni az első percben, hogy mit akar bokszolni- magyarázta.

Az ökölvívónak a márciusi hazaérkezés után két hetet karanténban kellett töltenie, azóta folyamatosan edz, előbb alapozó jellegű, erőnlétfejlesztő munkát végzett, majd elkezdett az országos bajnokságra készülni, amelyet jövő héten Győrben rendeznek.