Vágólapra másolva!
A három nagy körverseny, a Tour de France, a Giro d'Italia és a Vuelta a Espana nem lenne ugyanaz néhány legendás emelkedő nélkül. Némelyiken több mint egy órán át kell a versenyzőknek felfelé tekerniük, mire elérik a hegytetőt. Valahol ez, máshol a meredekség, a tengerszint feletti magasság, vagy éppen a számos hajtűkanyar okozza a mászás nehézségeit. Jöjjön tíz olyan emelkedő, amit nem érdemes kihagyni, ha arra jár a mezőny.

Mindenekelőtt érdemes megemlíteni, hogy létezik még számos, a háromheteseken kívüli legendás emelkedő is. Ilyen a La Fléche Wallone egynapos verseny befutójának helyet adó, helyenként 26%-os meredekséggel bíró Mur de Huy, a Milánó-San Remo utolsó felében található Cipressa, Poggio duó, vagy éppen a Flandriai körverseny kockaköves kaptatói (Kwaremont, Koppenberg, Paterberg).

Alpe d'Huez

21 kanyar az élet. Listánk egyik legrégebb óta megmászott hegye a Tour de France-on csak holland hegyként híresült el. Ennek az az oka, hogy ugyan első alkalommal az olaszok legendája, Fausto Coppi tudott itt nyerni (róla később lesz még szó), a következő 13 alkalomból nyolcszor is a németalföldi ország valamelyik versenyzője győzött. Viszont 1989 óta már inkább a megannyi holland szurkoló miatt szolgál rá a becenévre.

Az Alpe d'Huez-n közel félmillió szurkoló szokott az utak mentén lenni Forrás: DPPI via AFP/Kei Tsuji

Közel félmillió rajongó szokott kint lenni az utak mentén. Eddig senki sem tudott kettőnél többször nyerni itt. Joop Zoetemelk, Hennie Kuiper, Gianni Bugno, Lance Armstrong és a 36 perc 40 másodperces idővel a rekordot tartó Marco Pantani is két alkalommal diadalmaskodtak itt. A még aktív bringások közül két francia, Pierre Rolland és Thibaut Pinot, valamint a 2018-as sárga trikós Geraint Thomasnak van győzelme innen.

La Planche des Belles Filles

A francia, német, svájci hármas határhoz közeli Vogézek a 2010-es években kapcsolódott be igazán a Tour vérkeringésébe. Ezt a hegyet először 2012-ben mászta meg a mezőny, de már akkor örökre beírta magát a viadal történelemkönyvébe. Ez volt az első szakasz, ahol az Ineos (leánykori nevén Sky) félelmetes erődemonstrációt tartva megmutatta, mi vár ránk a következő évtizedben. Chris Froome megnyerte a szakaszt, Bradley Wiggins pedig átvette a sárga trikót, amit Párizsig már le sem vett magáról.

Vincenzo Nibali, Fabio Aru és Dylan Teuns is tudott itt nyerni, de a legemlékezetesebb mégis az idei verseny utolsó előtti szakaszán történt. Miután a Jumbo-Visma és Primoz Roglic végig uralta a három hetet, jött a magányos harcosként küzdő Tadej Pogacar, és a hegy tetején véget érő egyéni időfutamot megnyerve megfordította a versenyt. A 22 éves szlovén az utolsó lehetséges pillanatban tudta ezt megtenni, amivel ő lett minden idők második legfiatalabb Tour-győztese.

Mont Ventoux

A kopasz hegyet egy évvel az Alpe d'Huez előtt hódította meg magának a mezőny, de 1951-ben még nem célállomásnak szolgált, csak áttekertek rajta a bringások. Marco Pantani 2000-es győzelme óta már hegyi befutóként tekintenek rá a szervezők. Igaz, harminc évvel a „kalóz" sikere előtt a „kannibál" Eddy Merckx is tudott itt nyerni - mondjuk ő hol nem...

Íme a "kopasz hegy", az általában az erdőhatár felett uralkodó viharos szél miatt mindig roppant nehéz Mont Ventoux Forrás: hemis.fr via AFP/JACQUES Pierre / hemis.fr/Jacques Pierre / Hemis.Fr

2009-ben Alberto Contador itt biztosította be második Tour-győzelmét, és az elmúlt évtized másik legkiválóbbja, Froome is itt csinálta meg a showt. 2013-ban, a 100. Touron minden idők egyik legnagyszerűbb teljesítményét nyújtva nyert ezen az emelkedőn. Emlékezhetünk, hogy a brit úgy támadott, hogy ki sem állt a nyeregből, hanem ülve eltekert mindenkitől.

Három évvel később már ki kellett állnia a nyeregből, emlékezhetünk, hogy az út mentén feltorlódó szurkolók miatt ő és Richie Porte bukott. Froome kerékpárja tönkrement, és elkezdett futni a 10 %-os részen felfelé. Ekkor járt itt utoljára a Tour mezőnye, reméljük, már jövőre visszatérnek a 22-ből kb. hét-nyolc kilométeren kopasz, és ezért szeles hegyre.

Col du Tourmalet

A Pireneusok kultikus emelkedője, amit az idei Vuelta is érintett volna, ha egy picivel jobb idő lett volna, mint ami a Mount Everesten szokott lenni az év 300 napjában... A szakasz, ami általában a Tourmalet-n ér véget rendkívül nehéz szokott lenni, ugyanis rendre megelőzi a Col d'Aubisque, így aznap a két emelkedővel összesen kb. 40 kilométernyi emelkedő vár a legjobbakra.

A 2115 méter magas hegyet keleti és nyugati oldalról is meg szokták mászni, távolságban alig két kilométer a különbség (19-17 a nyugati oldal javára), a meredekség átlagban egyaránt 7,4 %-os. A hegytetőn annak a Jacques Goddetnak az emlékműve várja a mezőnyt, aki 1936 és 1987 között, azaz több mint fél évszázadon át volt a Tour versenyigazgatója. Szinte minden évben szerepel az útvonalba, befutóként mégis csupán három alkalommal szolgált. 2010-ben Andy Schleck mindent megpróbált Contadorral szemben, de a luxemburgi nem tudta leszakítani a ködben a végső győztest, akitől azért utólag elvették a sárga trikót.

Col du Galibier

A 2658 méter magas hágónak inkább a 23 kilométeres hossza, mint az átlag 5,3 %-os meredeksége adja a nehézséget. És tengerszint feletti magassága, ami napjainkban a magaslaton nevelkedett kolumbiaiaknak nagy segítséggel bír. Itt támadott Nairo Quintana tavaly, amikor szakaszt nyert. A legemlékezetesebb pillanat mégis Andy Schlecké még 2011-ből, amikor a 31 alkalomból először volt itt a befutó. A luxemburgi hegyi menő egy 60 kilométeres szökésből ért haza és nyerte meg a szakaszt.

Nem, ez nem a Mars, csupán Pello Bilbao az Etnán Forrás: Bettini Photo

Etna

Az olaszok legendás vulkánja Mars-béli tájra emlékeztet. Elég csak az eddigi három befutóra gondolni. 2011-ben Alberto Contador itt is egy olyan szakaszgyőzelmet szerzett, amit később elvettek tőle, így a venezuelai José Rujanóra szállt az etapsiker. Ha azt vesszük, hogy az idei versenyen az ecuadori Jonathan Caicedo ért fel elsőként az emelkedőre, akkor szépen lassan dél-amerikai hegyként is tekinthetünk az Etnára.

Monte Zoncolan

Mennyire kell meredeknek lennie egy emelkedőnek ahhoz, hogy a kerékpárosokat kísérő motorok közül három is megadja magát? A három különböző irányból megmászható kaptató mindössze 10,1 kilométer hosszúságú, cserébe átlagosan 12 %-os meredekségű, a legnehezebb részei pedig a 22 %-ot is elérik. Mivel az Ovaro felől legsűrűbben használt út annyira szűk, hogy az autókat nem engedik fel, így a motoros kísérők a vállukon viszik a versenyzők után a tartalék kerékpárokat.

Ivan Basso 2010-es heroikus győzelme alkalmával a nem az 5-10 kilométer per órás sebességre tervezett járművek közül jó néhány elfüstölt, még emlékezetesebbé téve az olasz sikerét tartalmazó felvételeket. Marco Pantanit kevés hegyen lehetett legyőzni, de Gilberto Simoninak 2003-ban ez itt sikerült. Két évvel ezelőtt Chris Froome itt jelentkezett be először a rózsaszínű trikóra, hogy aztán öt perces hátrányból az utolsó héten megfordítsa a versenyt Simon Yatesszel szemben.

Passo Dello Stelvio

A francia Col d'Iseran után ez a második legmagasabb hágó az Alpokban. 2757 méteres magasságának köszönhetően, amikor a Giro szervezői úgy döntenek, hogy beteszik az adott évi útvonalba, akkor mindig itt lesz a viadal legmagasabb pontját jelző Cima Coppi. A 25 kilométer hosszú emelkedő egy percig nem enged, így még a legjobbak is több mint egy órán át másszák.

A Passo Dello Stelvio az egyik legmagasabb hegyi út Európában Forrás: Ineos Grenadiers

Idén nem csak a Giro, de a járvány miatt csonka szezon legnehezebb szakaszában kapott helyet a Stelvio. Mire elértek a 18. szakaszra a versenyzők, addigra a másfél méteres hó fal már szinte teljesen elolvadt, de így is emlékezetesre sikerült a mászás. Szinte már a hegy aljától mindenki saját tempóban tekert a fagyponthoz közeli hidegben. A két Ineosossal csupán Jai Hindley tudta tartani az iramot. Az ausztrál megszenvedett a sportdzseki felvételével a hegytetőn, így mire leért a völgybe, eléggé fagyosan érezhette magát a végső győztes Tao Geoghegan Harttal és csapattársával, Rohan Dennisszel szemben.

Alto de l'Angliru

Ami az olaszoknak a Zoncolan, az a spanyoloknak az Angliru. Ha tanácsokat kellene valakitől kérni ehhez a néhol 24 %-os emelkedőhöz, akkor a pályafutása utolsó és egyik első legnagyobb sikerét is itt elérő Contadorhoz kellene fordulnunk. A rekordidő Roberto Herasé, akinek 2000-ben 41 perc 55 másodperc kellett a 12,5 kilométernyi pokolhoz.

Egy tbla, amire tilos ránézni: jön a 23,5 %-os meredekségű része az Alto de l'Anglirunak Forrás: Marca

Mivel az utolsó kilométerei a legnehezebbek, ezért ez a hegy tökéletes arra, hogy valaki, aki jó formában van, nagyon sok időt adjon egy olyan riválisnak, akit – egy klasszikussal élve – „fejbe kólint a kalapácsos ember". 2013-ban Vincenzo Nibali mindent elkövetett, hogy leszakítsa az akkor a 40. születésnapjához közelítő Chris Hornert, azonban nem járt sikerrel, így az amerikai lett a 2010-es évek legidősebb háromhetes győztese.

Az Anglirut az idei Vuelta útvonala is érinti, méghozzá a november 1-jei szakasz hegyi befutójaként.

Bola del Mundo

A Bola del Mundo a Madridhoz legközelebbi síparadicsom egyik ékköve. A Vuelta mezőnye csupán kétszer járt itt, de mind 2010-ben, mind 2012-ben pozitív benyomásokat adott a szervezőknek. Mindkét alkalommal ezt a hegyet szánták a mindent eldöntő etapnak, végül két nagyszerű bringás diadalmenete lett.

A Bola del Mundo utolsó kilométerei nem sima aszfalton mennek Forrás: Daniel Moreno, Twitter

2010-ben Vincenzo Nibali élete első háromhetesét ezen a 22 kilométer hosszú, átlagosan 6,1 %-os meredekségű hegyen biztosította be egy fantasztikus szakaszgyőzelemmel. Két évvel később Contador kapott ugyan pár másodpercet honfitársától, Alejandro Valverdétől, de még így is több mint egy perces előnnyel az övé lett a piros trikó, eltiltása után alig pár hónappal.

Ezek nélkül az emelkedők nélkül nem lennének ugyanazok a háromhetes körversenyek, amikké váltak. Megannyi legendás pillanat övezi a kultuszát ezeknek a már önmagukban is mesebeli szépségű hegyeknek.