Súlyosan megsérült az Európa-bajnok magyar tornász, műteni kell

Artistic Gymnastics - European Championships 2017 GYMNASTICS sports SPORTS EVENT
Dévai Boglárka a 2017-es Európa-bajnokságon
Vágólapra másolva!
Dévai Boglárka Európa-bajnok tornásznál súlyos porc- és szalagsérüléseket diagnosztizáltak. A 20 éves sportolóra az elvégzett MR-vizsgálat és a Hangody László professzorral történt konzultáció alapján a közeljövőben műtétek és rehabilitáció várnak.

"Három héttel ezelőtt - kétéves kényszerpihenő után - boldog és elégedett sportoló voltam, aki sikeresen felépült egy önhibáján kívül hosszúra nyúlt sérülésből. Bízom benne, hogy idővel újra a szerekhez léphetek" - idézi a magyar szövetség szerdai sajtóközleménye a szombathelyi tornászt.

Dévai Boglárka vagy sérült, vagy versenyeket nyer pályafutása során Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Catalin Soare

Dévai a 2018-as glasgow-i Európa-bajnokságon ugrásban aranyérmes lett, ezt követően, szeptemberben egy edzésen beütötte a lábujját a felemáskorláton, és csakhamar egy kisebb műtétre volt szüksége, mert egy letört csontszilánk miatt jelentős fájdalmakat okozott. Az orvosi beavatkozás után a seb elfertőződött, ezért ismét kórházba került, és további operációkra került sor, a szteroidok miatt pedig komolyan károsodtak a szalagjai és az ízületei, így csak mankóval tudott járni.

Tavaly tavasszal egy újabb - korrekciós - műtét, majd antibiotikumos kezelés következett, az edzéseket csak június elején tudta újrakezdeni, de a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet következtében idén októberig kellett várnia, hogy ismét versenyezhessen. A visszatérésére a hónap első hétvégéjén, a szombathelyi világkupaversenyen került sor, ahol szintén aranyérmet nyert ugrásban, ám néhány nappal később egy edzésen súlyosan megsérült a térde.