Társoldalunk:

A Giro magyar hőse szerint az sem lett volna szégyen, ha feladja a versenyt

2020.10.28. 06:49

Olaszországból való hazatérése után a Magyar Nemzet újságírójának adott interjút Valter Attila, aki összetettben a 27. helyen végzett a háromhetes Giro d'Italia körversenyen.

"Nem voltak nagy elvárásaim, de titkon vágytam egy top 10-es szakaszra, ami összejött. Rengeteg múlik a tapasztalaton egy háromhetesen, már tudom, hol és miért kaptam sokat."

A 22 éves kerékpáros újoncként derekasan helytállt a Girón, de az említett rutin birtokában már más felfogásban kezdené a versenyt, mint három héttel ezelőtt.Nem mennék rá annyira az összetettre, inkább tartanék egy-két nyugisabb napot, amikor az utolsók között érek be a célba, hogy maradjon erőm igazán erős szakaszokra – fogalmazott Valter. – Jobb többször a top 10-ben végezni, mint összetettben a huszadik-harmincadik hely között lavírozni. De elsőre jó volt ez így, az volt a biztonsági tervem, hogy próbáltam végig az élbollyal menni."

A teljes cikket itt tudja elolvasni:

Valter: Átfutott az agyamon, hogy nem lenne szégyen feladni | Magyar Nemzet

A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://magyarnemzet.hu/sport/valter-atfutott-az-agyamon-hogy-nem-lenne-szegyen-feladni-8866928/ Minden idők legjobb magyar eredményét érte el háromhetes körverseny összetettjében Valter Attila, aki élete első Grand Tourján a 27. helyen végzett a Giro d'Italián. Lapunknak elárulta, hogy egy nap a győzelemért térne vissza.