Társoldalunk:

A UFC legendája már a meccse előtt tudta, mit fog majd csinálni a ketrecben

2020.10.29. 12:52

Október 24-én tartotta a világ legnagyobb ketrecharc-szervezete a 254-es számú gáláját. Az esemény fő attrakciója a veretlen könnyűsúlyú világbajnok, Khabib Nurmagomedov és Justin Gaethje közötti bunyó volt.

A dagesztáni harcos még a mérkőzés előtt beszélt arról Daniel Cormiernek, a korábbi két súlycsoportos UFC-bajnoknak, hogy Gaethje azt mondta neki, nem fog kopogni, ha esetleg a kezét vagy a lábát feszítené a meccsen. Illetve az amerikai azt is mondta a veretlen bajnoknak, hogy a szülei az oktagon mellől nézik majd a nagy összecsapást.

Khabib azt is hozzátette, hogy nem akarja bántani a kihívóját a szülei szeme láttára, így inkább úgy fojtja le a meccsen, hogy Gaethje „csak" elaludjon, és így nem lesz majd komolyabb baja.  

Hihetetlen, de pontosan így is történt a dolog a mérkőzésen, ami után a dagesztáni sportoló könnyek között bejelentette, hogy végleg visszavonul és nem bunyózik többé.